Buddha érdemei.
Megalapította az első világvallást, melyet napjainkban több mint 480 millió ember követ. Olyan vallás, ahol meditációval elérhető a teljes béke s boldogság állapota. Saját lehetőségeink, saját igyekezetünk által képessé válunk megtudni a legvégső valóságot. Életének eseményeiből összeáll a legnagyobb valaha mesélt történet. Kétezerötszáz évvel halála után Buddha üzenete továbbra is él.
A Dalai Láma a szellemi vezetője a tibeti buddhizmusnak aki továbbadja Buddha tanítását - folytatva a gyakorlatot, amely halálának napján kezdődött, elfogad sokféle különböző kulturát aminek sokféle értelmezése van. Buddha tanításában a magasabb lelki nyugalom valamint a tisztaság látható csakúgy mint más vallásban, más filozófiában, még a pszichológiában is.
Néhányan a buddhizmust nem vallásként jellemzik, hanem mint az elme tudománya. Buddha üzenete napjainkban is olyannyira érvényes mint volt 2500 évvel ezelőtt.
Mi tette a buddhizmust oly népszerűvé?
A javarészt igaz éleslátása.
Buddha felismerései.
Buddha felfedezett rendkívül fontos dolgokat. Más vallásoktól eltérően a buddhizmusban - mely az elmére öszpontosul, nincs legfelsőbb Isten. Helyette nagy tanító - Buddha, másnéven a felébredt ember. Nagyon ösztönösnek tűnik ilyen korban melyben a pszichológia sok embernek alternatívát nyújt a vallással szemben.
Ez az eszköz, egy terápiás eszköz foglalkozik az élet problémáival, ezért tűnik nagyon elérhetőnek sok ember számára. Sokféle Buddha-ábrázolás létezik, minden buddhistának van saját képe az elméjében róla. Alig több, mint 100 évvel ezelőtt Buddha élete ismeretlen maradt a nyugat számára.
Amikorra a Britek gyarmatosították Indiát, Buddha szülőföldjét a buddhizmus addigra majdnem teljesen kihalt, elpusztították a Hindu királyok majd a muszlim megszállók. Buddha életének eredete kezdett eltünni az utókor elől. Így volt egészen addig, míg brit gyarmati régészek megkezdték feltárni Észak-Indiát azokkal a felfedezéseikkel melyek történelmi tényként kezdték igazolni Buddha életének eredetét.
Az 1860-as években régészek sora próbálta azonosítani a helyszíneket majd összekapcsolni Buddha életével. Az 1890-as évekre számos helyszín került sikeresen beazonosításra a Gangesz területén, de ezekben az időkben két nagy helyszín még hiányzott,melyek kapcsolódnak a buddhizmushoz, Lumbini, ahol Buddha ténylegesen megszületett, Kapilavastu, mely gyermekkori otthona volt Buddhának.
A gangesz északi területe kevésbé volt ismert, részint azért, mert nagyon sűrű dzsungel van ott, tigrisek valamint malária. Kellett egy áttörés a felfedezésben megfejteni Buddha eredetének történetét. Egy távoli faluban, a határon túl Nepálban egy oszlopot fedeztek fel. Feliratának megfejtését egy brit expedíció közzétette. A szöveg korai Brami írás és a nyelv helyi észak-indiai bennszülött nyelv volt, természetesen a felirat megmutatta, ezen a helyen Buddha, a megvilágosodott ember megszületett.
Ez volt az első bizonyíték ami azt sugallta: Buddha nem csak legendabeli alak, hanem Ő valójában létezett. Ősi buddhista szövegek Lumbini-t nevezik meg Buddha szülőhelyeként amit a régészek azonosítottak a térképen. Már csak Buddha gyermekkori otthonát kellett megtalálni, egy ősi várost, melyet az írás Kapilavastu néven említ.
Látszólag beazonosítottak a helyet nyugaton talán 10-15 kilométerre nyugatra Lumbinitól, ott kezdtek fokozottan kutatni. Az expedíciók két lehetséges helyet találtak Kapilavastu hollétére, egyet Indiában majd másikat Nepálban. 100 évvel később a régészek vitatták ezt. Dr Coningham új kutatásában felmerül az ősi város napjaink Tilaurakot nevű településénél található, Nepálban.
Különösen érdekfeszítő hely mert annyira jól konzervált. Bizonyos útrendszer azonosításával kezdett világossá válni miszerint a teljes város -végső következtetésükben, rácsozott mintán fekszik. Közepén helyezkedik el a palota. Ez az ahol Buddha története kezdődik. 2500 évvel ezelőtt Észak-India fel volt osztva egy királyságra s egy köztársaságra. Buddha apja - Sudhodana, választott törzsfőnöke volt a Shakya törzsnek. Ő uralkodott királyságában a Himalája előhegységei közelében levő palotájában. Királynőjét Maya-nak hívták.
Buddha születése.
A legenda szerint telihold éjszakáján nagyon különös álma volt. Különleges lényről szólt akit Buddhaként nevezett s amely újjászületik a földre. A legenda szerint a világ Négy Őrző Istensége, ágyában elvitte Maya királynőt fel a Himalája hegyeibe. Bedörzsölték isteni parfümmel majd mennyei virágokkal ékesítették.
Egy hat-agyarú fehér elefánt szállott alá a mennyből, lótusz virággal az agyarai közt, melyet felhelyezett az Ő anyaméhébe. Így lett Buddha Maya szülötte. Első ránézésre a buddhista fogantatás történet hasonlít Jézus fogantatására, ahol angyal jelenik meg. Feltételezek hasonló alapeszmét. Azt az erőt, amelytől túl a jelöltségen valami nagyszerű dolog fog történni.
Azt mondják Buddha megválasztja az időt s a helyet ahova újra fog születni. A kisfiút Siddhartha-nak hívták, jelentése "minden vágyat beteljesített". Anyja miután életet adott neki megbetegedett majd néhány nappal később meghalt. Buddha a nagynénjénél nőtt fel. A család összehívta a Brahmanista papokat. Az egyik megbízható palotai jövendőmondó megjósolta a fiatal herceg jövőjét. Azt modták Ő észrevette egy nagyszerű lény szerencsés jeleit Buddha testén, beleértve a kerék-jelet a talpán.
Buddha bizonyos jelekkel a testén született, melyet a nagyszerű személyiség 32 jelének hívnak. Ezek kétféle ember testén jelennek meg, figyelhetőek meg. Egyik aki Buddhává fog válni de a másik világuralkodó császár lesz. Apja egészen lelkes volt a gondolattól miszerint fia nagy politikai vezérré válhat.
Ezért kényeztette fiát, megóvva olyan dolgok látásától, amelyek a vallásos irányba terelhetik Őt. Mindenki tudta a jelek jelentését, hogy Siddharta rendkívüli volt, különösen a király. De amint látta tolakodóan kíváncsi gyermekének felnövekedését, nyugtalankodott a jóslat miatt, hogy a fia egyszer elhagyja a palotát s szellemi vezetővé válik, inkább minthogy a Shakyas-ok vezére legyen.
Buddha neveltetése.
Miközben Siddhartha növekedett, apja elégedetten nézte a fiú különleges képességeit a hercegi sportokban, mint a vívás, birkózás illetve íjászat. De megfigyelte azt is, hogy Siddharta mélyen elmélkedő kíváncsi gyermek. Úgy tűnt, jobban érdekelte megpróbálni, megérteni a körülötte levő világ természetét mint a katonai foglalatosság.
A király számára ezek voltak a legfontosabb jártasságok, melyeket a fiatal Siddharta-nak meg kellett tanulni, hogy Ő legyen népének eljövendő vezére. Remélte Buddha lesz a jövendő király, Kapilavasthu védelmezője, mely a legelső város lesz Észak-Indiában.
Mikor 9 éves lett apja kiengedte ünnepelni az évi szántási ünnepségre Ő buzgón vett részt benne. Első pillantásával a palota falain túli valóságra kinyílt egy ajtó Siddharta számára egy új világlátás felé. A történet felidézi a megfigyelt szántó földművest.
Látta a fárasztó munkát, az erőfeszítést, a küzdelmet, a végeláthatatlan kimerítő munkát, valamit, amit soha nem látott a palotában. Sikerült elkülönülnie az ünnepléstől, inkább egyedül maradt. Ez az első tapasztalata az igazi életről mélységes benyomást tett rá. Mindenki másnak ez volt az ünnep, de Buddha részére valami egészen mást jelképezett.
Érezte az elméje elvezeti Őt egyfajta elmélkedő állapotba. Nézte az ekét, amint az felvágja s kiforítja a földet azután megfigyelte a leszálló madarat friss gilisztát enni. Megkérdezte magától, miért kell az élőlényeknek ennyire szenvedni. Ha a földműves nem szántana akkor a madár nem tudna gilisztát enni. Felismerte, minden kapcsolatban áll, minden cselekvés következménnyel jár.
Ez az egyszerű megfigyelés vált tanításának egyik oszlopává, karma néven ismerjük. Ahogy Buddha elméje középpontjába került ez a mélységes gondolat önkivületi állapotba került, másnéven jana-ba, olyan mentális állapotba amely első lépése lett a megvilágosodáshoz vezető úton.
Ült a fa alatt csak öszpontosítva a földet hasító ekére s ahogy mondják, míg ezt tette tisztán, természetesen került egy elmélkedő állapotba, melyet első Jana-nak hívnak s amely nagyon örömteli érzés volt. Később lelki ösvényének részeként használta ezt.
Kapcsolata a buddhista meditációval a
koncentrálás valamire egy központi nyugalmat eredményez. Felmerül a szánalom gondolata a gilisztával kapcsolatban, mely elpusztul ahogy az eke kifordítja a földből. A fiatal herceg viselkedése mélyen felzaklatta a királyt. A Brahmanizmus, a kor vallásos hagyománya, bizonygatta, hogy a fiúnak apja nyomdokában kell járni.
Az apja megpróbálja megvédeni fiát bármiféle szenvedéssel való találkozástól. Márpedig az ok amiért csinálta ezt, az a jóslat amely azt jövendölte: egyetemes uralkodóvá válik vagy lemondóvá, aki elnyeri a megvilágosodást. Apja természetesen utódjának szerette volna Buddhát.
Ahogy Siddhartha felnőtt minden erejével a palota falain belül akarta tartani. Megpróbált építeni tökéletes megtévesztő világot a fiának. Ahogy ez szokásjog volt a hercegnek, Siddharthának gyönyörű hölgyekből volt kínálat akik szórakoztatták Őt zenével s érzéki gyönyört nyújtottak testi szépségükkel.
Mikor Buddha tizenhat éves lett, a király talált neki szépséges menyasszonyt - Yasodhara hercegnőt. Siddharta megkérte a kezét. A király elégedett volt fia sportbeli ügyességével is. Kezdte meggyőzni magát, a leánykéréssel kapcsolatban fia végül a palotai létet választja. De ez vágyálom volt. Siddhartha nyaggatta apját, engedje ki a palotából. Sokáig nem tudta visszautasítani fia akaratát.
A király kétségbeesetten eltakarított minden szemet sértő dolgot a palota környékéről. Mint a Hollywoodi diszlet, a betegség, a szegénység az öregség mind el lett tüntetve a fiatal herceg képzelőereje elől. Apja erőfeszítései ellenére Buddha első külvilági tapasztalata felfedte a kemény valóságot.
Gyermeki naivsággal indult útnak Chana-val, kalauzával, aki kocsihajtó volt. A herceg négy utazása során négy jelet látott, éppen ahogy azt a palotai szerencsemondók megjósolták. Korai Buddhista szövegek nagy jelentőséget tulajdonítanak a történet ezen pontjának. Minden utazás felfedett Siddhartha számára egy életszemléletet melyet szándékosan rejtettek el előle.
Buddha megismeri a szenvedést.
Első kirándulásán Siddhartha elment a falvakba, messzire apja befolyásától. Megfigyelte az öregembert fájdalmasan keresztülmenni a falun. Megkérdezte Chanát mi a baja annak az embernek. Chana elmagyarázta neki az öregedés folyamatát.
Buddha megrémült mikor megtudta a korosodás elkerülhetetlenül mindannyiunkra érvényes. Siddhartha számára a valóság kezdődött lelepleződni a világ kegyetlen képében, ahol a szerencsétlenség, a szenvedés látszik uralkodni minden élethelyzetben. A második jel a következő volt. Amikor Buddha megfigyelte a beteg embert, akinek ábrázata eltorzult a kórtól.
Kérdezte Chanától, bárki megbetegedhet? Újra megborzongott mikor megértette a kegyetlen igazságot ami mi valamennyien tudunk. Képzelőerejének védőfala, mely körülvette kezdett összeomlani. A későbbiekben a fiatal herceg kalandjaiban a legtöbb életszörnyűséggel találkozott szembe. Egyszer látott holttestet, vászonba csavarva, éppen cipelték a halottégető máglyára. A feljegyzés szerint Siddhartha elborzadt a felfedezéstől, nem csak amiatt amiért minden ember halandó, hanem attól is, miszerint a Brahmán hit szerint a halál után újraszületünk szenvedni illetve meghalni időről időre újra.
Nem látszott a vége, úgy tűnt nincs megoldás az élet nyomorúságára ebben a kényszerű körforgásban. Buddha élete jelkép mert a legfontosabb benne az, hogy itt a fiatalember aki teljes luxusban nőtt fel aki felismeri valójában hogyan is zajlik az élet emiatt megrázkodtatás éri. Megdöbben amint első alkalommal szembetalálkozik az öregedésel, betegséggel majd a halállal.
Elfogadhatatlan arra gondolni egy inteligens felnövő fiatalnak miszerint nem tudhat meg bármit erről. A lényeg inkább közvetíteni az iszonyú hatást amivel szemtől szembe találkozunk, az emberi létezés alapvető tényeivel, be kell látnunk illetve el kell ismernünk. Ez nyomatékosítja amit mi teszünk ezért. De volt negyedik jel is, amely végérvényesen meghatározta Buddha jövőjét, egy ember egyszerű tógát viselt s kolduló tál volt előtte.
Miért akarja bárki is feladni a világ örömeit vándorolni a vidéken, koldulni? Kérdezte a herceg. Chana elmagyarázta, ez az ember lemondott az ilyenfajta örömökről azzal a céllal mely szerint szembesüljön a valósággal választ keresve erre a fájdalomteli létezésre. A leírást a négy jelről egészen frappáns történet, kétségtelenül egzisztenciális felfogásmód. Mindannyian tudjuk meg fogunk öregedni
Mindannyian tudjuk, meg fogunk betegedni, tudjuk, meg fogunk halni egyszer. Ez itt van a fejünkben, de ez nagyon kölönbözik attól, mikor egy nap leülünk azután felismerjük teljes lényünkkel, nemcsak más emberek öregszenek, betegszenek, halnak meg, hanem én is meg fogok öregedni, én is beteg leszek, én is meg fogok halni. A történet megpróbálja ábrázolni azt a pillanatát az egzisztenciális felfogásmódnak, ahol először látjuk be, elkerülhetetlenül meg fogunk halni, érezve előre az ízét.
Amikor Siddartha negyedik utazása után visszatért a palotába, elméjében minden zsongott az új világfelfogásától. A gyümölcsök, a virágok elrothadva kiszáradnak körülötte, még a palota falai is összeomlanak egy napon. Felesége éppen életet adott egy csodaszép gyermeknek. De látta, egy nap mind megöregszenek, megbetegednek s meghalnak. Ez elkerülhetetlen volt.
Megtanulta jelentését az állandóságnak, látta azt mindenben maga körül. Siddharta tudta, el kell hagynia családját keresni a válaszokat a kérdésekre. Ez gyötrelmet okozott neki még akkor is, ha el kell hagynia feleségét s gyermekét. Családja hagyományainak és a Brahmán vallás ellenére Buddha elhagyta otthonát mert meg akarta találni a saját válaszait az élet szenvedéseire.
Egy történet leírja ahogy hipnotikus álmot küldött az őrökre lehetővé téve neki és Chana-nak a szökést a palota keleti kapuján keresztül. Elbeszéli ahogy az Anoma folyó partján, levette ékszereit, palástját rongyokra cserélte azután levágta hosszú haját. Megkérte Chana-t, vigye vissza a holmikat a palotába. Siddhartha első alkalommal volt egyedül.
A palotai élet hamis világától végre megszabadulva kiszélesítette a szenvedés látókörét. Most szembesülnie kellett a valósággal. Bár csak talált volna ellenszert a létezés fájdalmára. Siddhartha szembesült azzal a szenvedéssel melyet nem látott soha azelőtt. Azokban a városokban az emberek jól megvoltak egymással.
Időnként megszaporodtak a betegségek s a szenvedés. Néhány ember Buddha sajátos kerékkötőjeként látta ezt, különös fontosságot tulajdonít a szenvedésnek. Buddha felismerte ha megtalálná a választ az Őt körülvevő szenvedésre, akkor megváltoztatná a Bráhmán vallást amiben mindenki benne él. A Bráhmánoknak szent ismereteik voltak.
Védák tudománya volt. Az egyetlen ismeret volt, amely igazi értékkel bírt. Szent tudományukkal a Bráhmán papok felügyelték az élet minden szintjét, a születéstől a halálig. Áldásuk nélkülözhetet volt de tudásukat csak saját fiaiknak adhatták át. A Bráhmán családok pozíciójának fennmaradása biztosítva volt mindaddig míg a gondolkodók új hulláma nem kezdte kétségbevonni azt.
Volt idő, mikor a Bráhmánizmus mint korai formája a hinduizmusnak megkérőjeleződött. Ez kicsit olyan volt, mint az ősi filozófusok kora, Úgy mint Platón vagy Szókratész az ősi Görögországban. Az emberek érveltek, vitatkoztak egymással, Buddha pedig utat keresett ezen keresztül. Ezt az összefüggést a nézetek zűrzavaraként írja le.
Ahogy Siddhartha felfedezte ezt a dzsungelt, felismerte: a megoldás az élet szenvedéseire elérhető kell legyen mindenki számára, annál inkább a kiváltságos kevesek számára - mint a Bráhmánok. Buddha nem értett egyet a Bráhmánokkal azt állítva senki sem válik Brahmánná születése által, más pedig a jó életvitele miatt sem válik azzá. Valaki nem válik kitaszítottá születése által, valaki pedig azzá válik rossz életvitele miatt.
Ez egy csodálatos elgondolás, olyan mint azt mondani a mai társadalmunkban: az igazi úriember nem az aki beleszületik egy különleges családba hanem az, aki helyesen viselkedik. Siddhartha keresésében távolabb utazott Észak-India belsejébe.
Alternatív útját kereste az életnek, megkisérelt győzedelmeskedni az őt körülvevő szenvedés felett. Érdeklődést tanúsított minden új bölcselet iránt de messzebbre akart jutni mivel elméjében mélyebbre akart hatolni. Elhatározta, a meditációs technikára koncentrál majd azt követően felkereste a vezető gurut.
Nagy általánosságában kétféle meditációról beszélhetünk az ősi Indiában. Amely különféle önsanyargatásból, légzésirányításból vagy néha koplalásból áll. Vagy másféle kényelmetlenségek alá vetik magukat de a lényeg elnyerni azt amit módosult tudatállapotnak hívunk.
Azt hitték, a világegyetem magasabb síkjaira kell eljutniuk. Ezt nem szó szerint kell érteni, nem azt jelenti, hogy fel akartak mászni 500 méter magasra a levegőbe, de azt gondolták biztosan vannak további elvont dimenziók, olyasféle dolgok mint a végtelen világűr síkja. Ezt követi a végtelen tudatosság síkja aztán a végtelen semmi síkja. Ezek voltak azok a tudásanyagok melyet Buddhának alaposan meg kellett tanulni mestereitől.
Buddha próbálkozásai.
Azt mondják Siddhartha kitűnő volt a meditációban, ezért egy öt követőből álló csoportot magához vozott. Tanárai kérték maradjon, vezesse az iskolájukat. De Siddhartha elhatározta: egyedül ez a gyakorlat nem ad válasz a szenvedés, az újraszületés, a reinkarnáció problémájára.
Elhatározta felfedez más technikákat, ezért ebben az időben a saját testére koncentrált. Így elment kitalálni más módszert, ami a kíméletlen önsanyargatás volt. Ez magával hozott dolgokat, mint a koplalás, a tisztálkodás elhanyagolása, a meditáció, amiben nagyon hosszú ideig visszatartotta a lélegzetét.
Az aszkétáknál előfordul az éhezés és öncsonkítás. Számukra a fizikai test a szellem szabadságának korlátja. A testhez való kötődés elhullatásával kitisztítják elméjüket és felszabadítják lelküket. Buddha megpóbálta elérni a megszabadulás eme állapotát. Nagyon sokat koplalt ,élete csak hajszálon függött.
"Lábaim kezdtek olyanná lenni,
mint egy csomózott fonnyadt kóró
farom, mint a tulok-pata,
kiálló gerincoszlopom
mint a labdafüzér,
sovány bordáim mint az őrült tutajos
düledező pajtája
Szemeim mélyen fekszenek üregükben,
pupilláim elhalón villódznak,
mint a víz a mélyben.
Mint egy éretlen lopótök zsugorodok
aszalódok a forró szélben,
saját árnyékommá."
Siddhartha épp az éhhalál küszöbén volt, mikor egy fiatal lány megmentette az életét, adott neki egy tál rizst és tejet. Ekkor felismerte ha újra éhezteti magát egyszerűen meghal de nem ér el vele semmit. A történet szerint naponta egy szem rizsen élt. Tulajdonképpen halálra éheztette magát. felismerte, testének efféle extrém önmegtartóztatáson keresztüli fegyelmezése, az aszkétizmus okozta fájdalom, az nem oldja meg a problémát.
Amikor Siddhartha öt követője látta amint feladta a koplalást elvesztették hitüket benne. Nem hitték tovább hogy méltó lelki ereje lenne az ő meggyőződésükhöz ezért elhagyták Őt. Érezte, amit megpróbált, nem működött, itt az az állomás amikor emlékezett arra a meditációra amibe önkéntelenül került kiskorában, majd azt gondolta: "...Hmm, talán ez az út vezet az ébredéshez mert az nem vezetett testi vágyaihoz, mégis élvezetes volt és boldog." Siddharta véletlenül összetalálkozott a szitárját hangoló zenésszel. Amikor a húr túl laza volt, nem szólt, amikor túl feszes, elpattant. valahol középen volt a dallamos harmónia.
Siddhartha felismerte: ennek az egyszerű megfigyelésnek a jelentőségét. Ez volt a középút amely elvezetheti Őt elméjének általa keresett szintjére, a harmónikus összhangba, a megvilágosodásba.
De hogyan érhette el ezt?
Az út amelyet Buddha használt azt a test törődésének vagy tudatosságának hívjuk, mely a testet sem erőteljesen uralni, sem teljesen figyelmen kívül hagyni nem akarja. Ez egyfajta középút. A középút vezette Siddharthát keresztül a vidéken.
Hat évig utazott, megtapasztalta a fájdalmat és a szenvedést közben kiszélesítette elméje határait. De még nem találta meg a belső békét amit keresett. Az abszolút bölcsesség állapotát, az örökké tartó mennyei boldogságot, a Megvilágosodást. Buddha megállapodott Bodh Gaya-val. Kínszenvedése itt véget ért. Leülve a fa alá megfogadta, nem hagyja el addíg, amig el nem éri a Megvilágosodást.
"Hús rothadhat, csont törhet,
de én soha nem hagyom el ezt a helyet
amíg meg nem találom az utat a megvilágosodáshoz."
Buddha közel jár a megoldáshoz.
Soha többé nem élt kemény időket, nem kényszerítette magát elviselhetetlenségre, nem vetette alá magát semmilyen fájdalomnak. Azt gondolja, a helyes élet a még több fájdalmat okozó dolgok nélkül is fájdalmas. Elkezd koncentrálni az elméjére, figyelve a lassú belégzésre és kilégzésre, a testében létező kifinimult érzékelésre kiatapasztalja melyik út vezet elméje lecsendesedéséhez.
Elcsendesedés, megnyugvás, felgyülemlés, megtisztulás. Siddhartha elméje annyira fókuszált hogy az öntudatlanságot elérve sikeresen belépett a sötétségbe. Ez volt amikor szembenézett a végső, legnagyobb kínszenvedéssel. Mara, a démon - az Én és az Illúzió
Ura megjelent elötte. Igazi szörnyűséget keltett Siddhartha elméjében. Nagyon fontos emlékeznünk arra, hogy Mara, ez a démonkirály nem olyan mint a keresztények sátánja mert ő nem kísértő, ő nem valamiféle hasonmása Istennek. Ő egyszerűen a pszichológiai erő amely mindannyiunkban bennünk lakozik. Mara felszabadított egy démon-hadsereget Buddha megtámadására. Lángoló nyilakkal lőtték.
De a nyílzápor közepette Buddha egy lótusz virágot fordított feléjük, ezután a nyilak ártalmatlanul leestek körülötte. Mara érezve vesztét megpróbálta megrontani Siddharthát kísértő lányaival. Támadta Őt a démon-király, aki egy időben volt a halál, a vágy de nagyon freudian elképzelve egyrészt a vágy az halál, a halál az vágy és tény, hogy a Démon-király három lányát ajánlotta neki, kik mindhárman szenvedélyesek vagy buják de undorítóak voltak.
Ha megijedve tőlük azt mondja, hogy ez förtelmes akkor a szenvedélynek lett volna a rabszolgája. Ő teljesen lenyugodott közönnyel viselkedett, csak mereven nézte őket bármiféle érzés, vonzódás, vagy iszonyodás nélkül. Mara lányainak arca rothadni kezdett Siddharta szeme láttára. A gonosz lányai ekkor eltűntek a föld alá.
Buddha nagy felismerése hogy Mara egyik tükörképe önmagának. A teljes felismerése ennek maga a megvilágosodás. Azt mondják a föld megremegett amikor eloszlatta a gonoszt. Buddha most 35 éves, túljutott négy Janán elérve a megvilágosodást. Buddhává - vagy Felébredt Lénnyé vált. Akkor Ő 7 napot töltött a fa alatt az abszolút üdvösség meditatív állapotában.
Úgy láthatjuk ezt az elmeállapotot, amely hihetetlenül kifinomultan érzékeny, mint egy mozdulatlan víztükrű tavat ami megmutatna még egy kis rovart is a felszínén. Ezt az állapotot tekintve ahol az elme egy nagyon, nagyon erőteljes, nagyon érzékeny eszköze a tudásnak.
Ebben a magasan összehangolt állapotban Buddha látta a menekülés útját az elkerülhetetlen öregedés-betegség-halál körből. Felismerte, hogy ha eltávolítjuk vágyainkat akkor el tudjuk távolítani kielégítetlenségünket, a saját életünktől való szenvedésünket. A fájdalom okozói a heves követelődző vágyaink.
A négy nemes igazság.
Az éleslátó Buddha által a fa alatt megszületett a Buddhizmus egy vallás, melyet napjainkban 480 millió ember követ. Buddha bölcsességét négy nemes igazságban foglalta össze amely alapja az összes buddhista hitnek. Az első nemes igazság: felismerte, hogy van szenvedés az életben.
A második megállapította hogy a szenvedés oka - a vágy. A harmadik igazságban mint egy orvos, Buddha felfedi, hogy van egy gyógymód a vágyra. És a negyedik nemes igazságban ad nekünk receptet hogyan gyógyítsuk a betegséget és hogyan érjük el a megvilágosodást vagy a Nirvánát.
A végső cél volt elérni a teljesen vágymentes elmeállapotot, tudatlanság, kapzsiság, gyűlölet, és csalás mentességet, ezáltal elzárva az utat a jövőbeni újraszületéshez. Mikor a megvilágosodott személy meghal túllépve az újraszületést, időn és téren túli állapotba kerül ahonnan nincs visszatérés.
A buddhizmus megszületése.
Ez a megszabadulás állapota. Buddha tovább tanította azt az erkölcsöt, meditációt és bölcsességet, melyek kulcsfontosságú lépcsfokok a megvilágosodáshoz. Hátralevő életét annak szentelte hogy segítsen másoknak követni ezt az utat, a szenvedéstől való szabadulás felé. Ahogy követőinek száma nőtt, iskolát alapított - másnéven Sanghát.
Ma templom áll annak a fának az utódai mellett, ahol Buddha megvilágosodottá vált. Az itteni szerzetesek Buddha tanításának élő könyvtárává váltak. Szent szavait kántálják a megvilágosodás Bodhi fája alatt.
A gyakorlataikhoz a buddhizmus ad különleges erőt. A vezető szerzetes felelős megőrizni a templom eme hagyományát. A legfontosabb dolog tanításának gyakorlása.
Szorgalmasan gyakorolni, mindig figyelmesnek lenni. Most leírom a Buddhizmust két szóval: A figyelmesség gyakorlata.
A megvilágosodáshoz vezető ösvény az elmére való koncentrálással kezdődik melyet parancsolatok követnek. Erkölcsösség, meditáció és bölcsesség. Ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, ne hazudj és ne szokj rá szeszes italokra és mámorító szerekre. Ezt az életutat határozta meg Buddha legelső sanghájában.
Nyolc évvel később visszament elhagyott családjához a palotába. Apja ekkor megbocsátott Buddhának amiért oly mélyen megséretette. Sudhodhana király felismerte fia küldetésének fontosságát. Mostohaanyja kérte, hogy csatlakozhasson sanghájához és elment, hogy a történelem első szerzetesnője váljék belőle.
Az összes buddhista indokoltnak látja még azt is, hogy Buddha elhagyta feleségét és gyermekét, hogy megtegye magányos útját, megtalálni a megoldást, az élet problémáira és, hogy miféle életet kellene élni és ez a kérdés végtelen mód fontosabb volt számára mint valami vagyont birtokolni, vagy, mint néhány ember szeretete. Buddha ismét elhagyta családját. Útra kélt, hogy tanítson, 40 éven át. Továbbadta követőinek a bölcsességet amit a Bodhi fa alatt nyert el.
De mielőtt elment, elrendelte fiának, szerzetes legyen. Buddha buzdította követőit, hogy éljenek együtt kolostorban, másnéven Sanghában, ez segít nekik a megvilágosodáshoz vezető ösvényre való koncentrálásban. Néhány ember szerzetessé válik, pusztán a meditációért, pusztán a meditáció gyakorlásáért, pusztán a visszavonult életért. Néhányan szerzetessé válnak, a vallás terjesztésének munkájáért.
A szerzetesek a világ minden tájáról elmennek a Bodhi fa temploma köré alapított kolostorokba. Nem szerzetesek, másnéven világi
buddhisták is jönnek tanulni. A szerzeteseknek szüzességi fogadalmat kell tenniük és feladni minden önző vágyat. A képzésnek része a megszabdulás az önös hajlamoktól, az önmagadra való gondolás állandó hajlamától. És teljesen beleszövődnek a sanga közösségébe.
Aztán amikor minden lemondást megtettek, megkezdődik a kemény munka, hosszú monoton dalokat, mantrákat kívülről megtanulni. A mantráknak többek közt az a rendeltetése miként tegye próbára a szerzetesek memóriáját, Buddha tanításaira való öszpontosítás és kötelezettség. Üzenete századokon keresztül számos különböző hagyománnyá fejlődött ki, saját értelmezésekkel és kolostori gyakorlatokkal.
Buddha azt tanította az embereknek, ők is követhetik az örökkévaló boldogság és a végtelen bölcsesség útját. A legtöbb nyugati ember nem úgy vonul el a buddhizmusba, hogy hátrahagyja a társadalmat hanem elvonulnak gyakorolni a meditációt oly módon, hogy sokkal inkább a társadalomban hasznosítsák, és ez az út amely Buddha üzenete minden társadalmi réteg számára. Mert ez az önfejlesztés egy formája vált úttá, amely kezeli az élet stresszhelyzeteit, céljaink és szándékaink megtisztításának útjává. Sok nyugati embert vonz a buddhista meditáció.
Valamennyiünk számára egyszer-egyszer felcsillan a pillanat varázsa és rejtelme amit a meditáció segít sokkal gyakrabban megérinteni, segít nyugodtabbá válni és könnyebben felügyelni elménket. És ezáltal megteremthetjük a körülményeit annak, hogy belekerülhessünk a függetlenség tudatosságának állapotába, az állandóság hiányának,vagy a nirvánának az állapotába.
Néhány buddhista iskola azt hiszi Buddha szuper ember volt, egy varázslatos alak, aki istenekkel közösült és csodákat vitt véghez. Mások szerint nem volt több, mint egy emberi lény, és ők úgy hiszik ez ad erőt az Ő üzenetüknek. Kétségtelen, a Buddha úgy akarta, emberi lényként emlékezzenek rá emberi törékenységgel, talán nem erkölcsi és értelmi gyengeségről van szó, de biztosan fizikai mulandóságról.
Buddha egész élete során szenvedett, az elejétől a végéig. Szenvedett különböző fizikai fájdalmaktól és gyengeségtől. Buddha 80 éves korában halt meg egy közönséges betegségben - ételmérgezésben.
Azt mondják, mielőtt meghalt mély transzba esett, amely utazása volt ebből a világból a Nirvánába, az örökkévaló mennyei boldogság állapota, ahol végre megszabadult az újraszületéstől.
Megszabadult a szenvedéstől és a haláltól. Egy tanácsot hívtak össze, hogy rögzítsék az utókornak Buddha tanításait. Ezt tanulták a szívükkel és hagyták örökségül századokon a szerzetesek generációi. Buddha testét elhamvasztották. Hamvait tartósították. 200 évvel később ereklyetartóba tetette Ashoka, India első császára aki áttért a buddhizmusra. Hatalmas emlékműveket épített, másnéven sztúpákat.
Egy égnek eredő oszlop, hogy jelölje Buddha életének fontos helyeit. Asoka, miután egyeduralkodóvá vált, minden idlehetséges módon terjesztette a buddhizmust, követendő példaként szolgált a jövő buddhista vezetőinek Ázsia-szerte.
Ők úgy tekintenek vissza Ashokára mint egy ideális királyra, aki támogatta a buddhizmust. Mostanáig - amennyire tudjuk- Asoka császár aki a modern India több mint kétharmadán uralkodott az időszámításunk előtti 3. század közepén, segítette az Indiával határos országokba kiküldeni a szerzetes missziókat, Kashmirba, Nepálba és bizonyosan Sri Lankára is.
Megtérítették a Sri Lankai királyt is. Sri Lanka ettől kezdve buddhista ország, a mai napig. És vidékről vidékre századokon át - ahogy tudjuk ez volt az az út amit a buddhizmus sikeresen beültetett. Ashoka oszlopai túlélték a muszlim inváziót Indiában, sikeresen kitartottak hosszú időn át és túlélték az első gyarmatosító régészek gondozásáig.
Ez adott nagyon jelentős késztetést a Buddhizmus felélesztéséhez, a vágy, visszatérni a palotába Buddhához. Elképzelve a Buddhizmust a nyugati ember számára ezek a kutatások a legértéktelenebbek, a hagyomány újra életre keltése, a buddhizmuson belül Ázsiában. Ma a Buddha életével összefüggő helyek túristákat vonzanak és zarándok-seregeket Bodh Gaya-hoz, követni Buddha lábnyomait, reménykedve, hogy megatalálják amit Ő, az örökkévaló békét és boldogságot és gyógyírt a szenvedésre és a halálra. Nagyon ironikus, hogy Buddha halála után valaki a szertartások hasznavehetetlenségéről prédikált és a szintén hasznavehetetlen személyi kultusz tárgyává váló szertartásos imádatról és a nagy személyi kultuszokról a történelem során.
Buddhista templomok épültek Bodh Gayánál bemutatva a világ különböző hagyományait. A Buddhizmus az összes formájában hazatért, a Bodhi fához, a helyhez, ahol egyszer egy herceg elérte a megvilágosodást és Buddhává vált. Buddha elérte a megvilágosodást egy szempillantásnyi röpke pillanatban, ez a pillanat, az az idő amikor felismeri magát a pillanatot...ezt nem lehet elmagyarázni.
Ez a különleges pillanat, az első világvallás születése.
Egy vallás isten nélkül, az ösvény a Nirvánába, amely minden egyes létező tudatában ott lakozik.
