Kristálygyógyászat


Az emberiség - az idők során - sok módszert dolgozott ki arra, hogy a fizikai és lelki problémákat, betegségeket meggyógyítsa, kikúrálja. Ezen  módszereknek a közös tulajdonsága, hogy a gyógyító személye az, aki elindítja a pozitív változást hozó energiákat. De számos esetben elégtelen az ember, így segédeszközökre is szükség van a kívánt egészségálapot létrehozásához. 
Ezek a segédeszközök különbözőek lehetnek: ingák, kövek, növények, szimbólumok, fémek, stb. Most a kövekkel, azon belül is a kristályokkal fogunk foglalkozni. Kristályok alatt az egy illetve kétcsúcsú, hosszúkás,  kvarcból lévő úgynevezett lézerkristályt értjük majd.

Kristály gyógyítás.

A kristály szellemtudományi nézőpontból kimagasló szerepet tölt be a többi ásvány között. Míg a köveknek mindössze fizikai teste van, addig a kristályok már rendelkeznek bizonyos étertest kezdeménnyel a fizikai síkon. Emiatt felhasználhatóak ideális eszközül a gyógyításhoz. 

Felvesznek illetve leadnak mindenféle rezgést, amivel kapcsolatot létesítenek. Akarattal irányítva többszörösen képesek felerősíteni az adott rezgéseket, sajnos még az egészségre ártalmasakat is. Eme tulajdonságuk miatt fontos megjegyezni: tudatlanul ne viseljünk hosszú ideig kristályokat ékszerként a testünkön (ez igaz a drágakövekre is), mert nem tudhatjuk, amikor a tisztítatlan kristály milyen hatásokat idéz elő. 

Negatív rezgéseket gerjeszthet az auránkban, lecsökkentheti az energiaszintünket, esetleg szélsőséges esetben le is égetheti az auránkat. Ilyen esetben a testnek óriási erőfeszítéseket kell tennie,   az elveszett energiák helyreállításáért. Hasonló hatásokat válthat ki a szobában elhelyezett kristálycsoport is.  Tudnunk kell, ami feng shui perspektívájából jó, az más szinten lehet káros is! Gondolkozzunk el: a családi ereklyeként tisztelt ékszerek (nagymama  kristály nyakéke, édesanya fülbevalója stb.), melyeket több személy viselt előttünk, milyen rezgéseket bocsát ki, majd ültet el auránkban...

Kristálygyógyászat.

Aki gyógyításra szánja el magát majd kristályt akar beszerezni magának, már a vásárlás során is nagyon tudatosan kell hozzáállnia. Nem kizárólag a szép, hibátlan kristály a jó. Mindig meg kell vizsgálni a szimpatikus kristály kisugárzását, akkor is, ha még nincs megtisztítva. 

Ha érzésre visszataszító, akkor nem szabad megvenni. Addig kell keresnünk míg megtaláljuk azt a követ amely érzésre vonzóan szimpatikus. Sokszor megfigyelhető amikor kimondottan a kristály választja ki az embert...

Gyógyító kristályok.

Ha már megvettük a kívánt ásványunkat, első tennivalónk annak a megtisztítása. Ennek sok módja ismeretes, de érdemes a saját módszerünket kidolgozni. Első lépésként fizikailag kell azt megvalósítanunk. Ekkor a kristályt először sóban, vízben, majd kint napfényben kell tartanunk néhány napig. Fordítsunk figyelmet a kristálytísztítás során ne érjen hozzá senki a kövünkhöz. Ne mutogassuk, ne adjuk senkinek a kezébe! 

A mi energiáinkra lesz ráhangolva, velünk lesz energetikai kapcsolatban, ne "piszkoljuk össze" idegen rezgésekkel. Amikor a néhány nap letelt, kezünkbe vehetjük a kristályt, azután meditatív tudatállapotban saját fényünkkel is tisztítsuk meg! Az a legjobb, ha ibolyaszínű fényt használunk, a szívünkben a tisztaság érzését próbáljuk minél élénkebben felidézni. Ne felejtsük el melyik kezünk az adó, és melyik a fogadó kéz! Mert ez nagyon fontos! 

Mostmár van egy megtisztított kristály, amit kedvünk szerint használhatunk. El kell dönteni: tisztítani, gyógyítani, dolgozni akarunk vele, helyesebben mondva csak a szoba ékessége lesz belőle. A  cél határozza meg a kristályba ültetett programozást. A beprogramozás előtt ajánlott felszentelni a kristályt. Ennek a rítusnak nincs specifikus forgatókönyve. Mindenki a saját megérzéseit, érzéseit, kötődéseit kell követnie. 

Azok akik a buddhizmushoz vonzódnak, ne használjanak keresztény rendszert mert így a saját rezgéseit gyengíti le vele! Mindkét esetben készítsünk egy kis oltárt, amin a hozzánk közelálló emberek, gyertyát, szentek képeit, szimbólumokat, füstölőt helyezünk el. Fontos szempont hogy ez  a hely számunkra a szentséget kell sugározza. 

Ide letéve a kristályt azután kezünket fölé tartva mentális képekkel illetve imával kérhetjük az angyali azaz arkangyali rendek segítségét, szenteljék fel e követ, Isten akaratát megtartva munkálkodhassunk az emberek érdekében. Ezt addig szükséges folytatnunk ameddig azt érezzük hogy már biztosan sikerült! Írhatunk magunknak egy saját imát erre a célra. Ne felejtsük el: a szertartást a hála érzésével a szívünkben zárjuk le. Ez nagyon fontos momentum. Köszönjük meg az áldást, de legyünk tudatában a segítség nagyságának amit megkaptunk!

Kristály ékszer.

A használaton kívüli kristály helye az oltáron van, mert ennél tisztább helyet elég nehéz lenne találni. Ha az oltár mellett imádkozunk azaz meditálunk, ebben az esetben egy idő után a hely különbejáratú asztrális kapuvá válik. Mikor két olyan növényt teszünk az oltár mellé amelyek máshol alig maradtak életben, folyamatosan satnyulva hullatták a leveleiket, észrevehető változások következtek be. 

A növények két napon belül felélénkültek, új levelek sarjadtak, sőt azóta is folyamatosan virulnak. A legérdekesebb pedig most jön: mindkét növény az oltár fölé hajlik, bármerre is forgatjuk őket, semmi esetre sem az ablak felé. El lehet gondolkodni a kristály hatásán.

Gyógyítás kristállyal.

Ha elvégeztük a felszentelést, már csak a programozás van hátra. A kristály rendkívüli tulajdonságai folytán érzésbeli, tudati, és szóbeli parancsainkat teljesítik. Ha gyógyítani akarunk az adott kvarckristállyal, érdemes csak általánosabb parancsot adni, mivel a konkrét utasítások (tölts, tisztíts stb.) úgyis elhangzanak gyógyítás közben. 

Fontos megjegyezni: a kristály egyszerre csak egy parancsot tud végrehajtani. Amint megvalósul az új parancs, az azt megelőző mindig törlődik! Érdemes úgy beprogramozni a kristályt, hogy szünet közben mindig töltse föl saját magát éteri energiákkal,  raktározza el azt, készen állva a következő gyógyításra. 

A parancs akkor a legeredményesebb  ha minden szinten megpróbálunk hatni a kristályra. Egyszóval a kívánt impulzust gondolatokkal, képekkel s kimondott szavakkal egyszerre helyezzük bele a kézben tartott gyógykristályba.

Kristály meditáció.

A gyógyításnál mindig az éteri energiánkkal hatunk a páciens éteri testére. A kristályokkal ezeket az energiákat gyengítjük, fókuszáljuk, erősítjük, azaz lemetsszük. A kristály igen nagy pontossággal használható mint energetikai-szellemi sebészkés. A kezelés során két nagy csoportot lehet megkülönböztetni.

Kvarckristály.

Az első csoporthoz tartozó esetekben a megtisztított s beprogramozott kristályokat a beteg testére helyezve hagyjuk dolgozni. A csakrákra helyezve a köveket, azt a parancsot adjuk nekik: gyűjtsenek be majd oszlassanak el minden negatív, ártó, disszharmonikus rezgést, töltsék fel energiával az adott csakrákat. Ilyenkor szinte maguktól dolgoznak a parancsunkra alacsony szintű az energiaátadással a beteg illetve a gyógyító között. 

Fontos faktor lehet ebben az esetben hogy a rezgéspontoknak megfelelő kristályfajtákat használjuk, ha lehet megfelelő színekben. A csapdakövek általában nem lézerkristályok, hanem  gömbölyű ásványok. A töltéshez inkább a lézerkristályok alkalmasabbak, fókuszáló tulajdonságuk miatt. A gyógyítónak éreznie kell mennyi időre van szükség a kívánt hatás eléréséhez.

A másik esetben a gyógyító a kristály kézben tartása közben végzi el a szükséges korrekciót, a saját energiáit vetítve a kristály segítségével a páciensbe. A gyógyító ügyeljen, energetikailag ne merüljön le. Ez gyorsan megtörténhet abban az esetben ha az adó kezében tartja a kristályt. Ilyenkor hatványozott sebességgel adja le az energiákat, mint ahogy fel tudja tölteni saját magát. Élnek olyan természetgyógyászok Magyarországon akik szakmai ártalomként, különböző fizikai illetőleg pszichés problémáktól szenvednek, mert elhanyagolták saját energetikai rendszerük védelmét illetve feltöltését. 

Az a helyes ha a vevő kezünkben van a kristály mivel ekkor gyorsabban feltöltődünk mint ahogy leadjuk az energiát. De az is jó megoldás ha egyszerre két kristállyal dolgozunk. A vevő kezünkbe feltétlenül egy nagyobb, erősebb rezgésű követ tegyünk, mint a másikba! Így az egész folyamat energetikailag erősödik, de az egyensúly megmarad a testünkben. Sokféle technika használatos, de mindenki kialakíthatja a privát módszereit, utánanézhet ezeknek a szakirodalomban.

           Nő               Férfi
Adó     bal kéz        jobb kéz
Vevő     jobb kéz     bal kéz


A gyógyítás alapfeltétele szerint a gyógyítónak rendelkeznie kell valamilyen szintű érzékenységgel, energetikai ismeretekkel. Ha ez nincs meg, akkor lehetetlen eldönteni az adott betegnek pillanatnyilag mire is lenne szüksége. Gyakori tévhit világszerte miszerint a betegnek mindig többletenergiára van szüksége. 

Sokan úgy gondolják  hogyha energiát illetőleg fényt adnak, akkor az meg fogja a beteget gyógyítani. Pedig ilyenkor a gyógyító vagy a beteg védőangyala egyezkedik a közölt energia sorsáról, a gyógyító tudás nélküli  jószándékát alakítva át gyógyító energiává! 

Ezzel  megmagyarázható, miért oly sokan próbálkoznak energetikai gyógyításokkal sikeresen, de sajnos a munka oroszlánrészét a felső síkokon létezők hajtják végre. Nagyon fontos észben tartani: a gyógyításokat tudatosan kell elvégezni megszabadítva ezzel az angyalokat a felesleges terheléstől.

A kristálygyógyászat komoly tevékenység. A kristály semmi esetre sem játék, mert hatalmas energiákat mozgathatunk meg, amikkel könnyen lehet ártani is. Ha túltöltünk egy csakrát súlyos energetikai károsodást okozhatunk, amit egyedül általában nehéz helyrehozni. 

Csak olyan ember foglalkozhat kristálygyógyászattal, aki tökéletes fizikai-lelki-energetikai állapotban van. Ez már egy jó alap a kezdéshez, a kellő tudás elsajátításához. A tanulás egy másik szerencsés eredménye az, hogy így a kristályokra valamint ásványokra is másképp tekintünk. Megtanulunk odaadó szeretettel  viseltetni feléjük, elismerve hogy ők is a létezés egy fontos állomását képviselik.





Nincsenek megjegyzések: