2014. szeptember 19., péntek

Gyertya színek jelentése

Gyertya színek jelentése

 A spirituális szertartás alkalmával gondosan válasszuk ki a gyertyák színét. A gyertya színe adott személyt vagy helyzetet, állapotot, kívánságot és vágyakat hivatott képviselni, ezért kiválóan alkalmas arra hogy megszemélyesítésre felhasználjuk őket.

 Minden rituálé más és más ezért ki kell emelni azt hogy el kell gondolkodnunk azon, hogy mit is fog ez számunkra képviselni és ennek tudatában válasszunk fehér, piros, kék, vagy más színű gyertyát.


Színes gyertya angyalmágia.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Fehér színű gyertya

A fehér színű gyertya az ártatlanság,  és az igazság szimbóluma. Nagyon megfelel ha új dolgokhoz fogsz, vagy ha több energiára van szükséged. A fehér színű gyertya elűzi a negatív gondolatokat, és pozitív látásmódhoz segít hozzá a mindennapi életben. A fehér színű gyertya minden célra általánosan megfelel.

Vörös színű gyertya

A vörös színű gyertya fellelkesít, kihat az egészségre,  az érzelemre, a vérre és a legelemibb ösztönökre. Vörös színű gyertyát akkor gyújtunk, ha vágyad a testi vagy plátói szerelemmel,  vagy az egészséggel áll összefüggésben. Ha nagyratörő kivánságaid vannak, akkor is jó ez a szín.

Narancssárga színű gyertya

Ez a szín a bensőséges kapcsolatokra van hatással. Ha valakivel nem vagy egy hullámhosszon, és kérésed éppen ezzel kapcsolatos, akkor a narancssárga színű gyertya a legjobb választás.

Sárga színű gyertya

A sárga az életöröm, a kreativitás és az értelem színe. Ha fokozni szeretnéd az alkotókészségedet, vagy több élvezetet vársz az élettől, akkor a sárga színű gyertya számodra a legjobb.

Zöld színű gyertya

A zöld színű gyertya a gondoskodás és gyógyulás elérésére alkalmas . Kapcsolatban áll az érzelmi egyensúllyal, és a kitartó törekvéssel, a lelki békével. Reményre, bizalomra,  teremtésre utaló szín. A  pénznek, a sikernek, a bőségnek továbbá a szerencsének is ez a színe. Ha kívánságod kapcsolatos a fentiekkel, akkor a zöld gyertyát kell választanod.

Kék színű gyertya

A kék színű gyertya a sokoldalúság, az utazások, a gyors pénz színe. Igazságot, bölcsességet, lojalitást, ihletet, egészséget, spirituális békét is szimbolizál. Azoknak jó szín ez akik szabadúszók, vállalkozók. Szimbolizálja a jobb jövő reményét,  a lelkesedést, a szerteágazó elképzeléseket.  Kiváló szín a szerelmeseknek. A kéket válaszd, ha kívánságod ezzel kapcsolatos. A védelem színe is, a kék tárgyak az otthonodban megóvnak az ártalmas energiáktól.

Indigó színű gyertya

Elég nehezen lehet indigó színű gyertyát beszerezni, ezért a mélykék is megteszi. Az índigó az otthon jelképe, a család  biztonságára, a gondoskodásra, mások iránt érzett felelősségtudatra kötelez. Telt szín, akkor válaszd ezt a színt, ha kívánságod más emberek – különösen családtagok – segítésére vonatkozik.

Ibolyaszínű és bíbor gyertya

Ezek kifejezetten spirituális színek, akkor kell őket használni, ha a kívánság spirituális, lelki és filozófiai fejlődést feltételez. Az ilyen színű gyertyák a tudásra és  intelligenciára utalnak, de ezek  jók akkor is, ha kívánságod  tanulással,  a pszichikai fejlődéssel kapcsolatos. Az ibolya a relaxáció színe is, jó hatással van a fáradt emberekre, vagy akik sok stressznek vannak kitéve.

Rózsaszínű gyertya

Köztudott hogy a rózsaszínű gyertya a romantika színe, ezért kell ezt választani, ha óhajod a szerelemhez kapcsolódik, romantikus kapcsolatok erősítéséhez nélkülözhetetlen. A hosszútávú anyagi sikerre is nagy hatással van, ezért használhatod olyankor is, ha a kívánságod pénzügyekkel, üzleti haszonnal függ össze. A rózsaszín a nemes,  tiszta, egyenes, becsületes  szándékok jele. A gyengédséget, szeretetet, hűséget szimbolizálja.

Ezüst színű gyertya

Az ezüst színű gyertya a belső növekedést és fejlődést jelenti. Ha kívánságod a megérzésre vagy az okkult tudományokra irányul, akkor kell választanod az ezüstszínű gyertyát! Ez a szín kapcsolatban áll a művészetekkkel és az ezzel foglalkozó kérdésekkel is, továbbá mindennel ami szép.

Aranyszínű gyertya

Az aranyszínű gyertya kiváló színválasztás abban az esetben, ha a kívánságod valami nagy volumenű és fontos dologra irányul. Ha új mederbe szeretnéd terelni életed eseményeit, a megszokottól eltérő kihívásoknak szeretnél szembenézni, akkor aranyszínű gyertyát válassz!

Barna színű gyertya

Ez olyan szín amely szilárdan a földben gyökerezik. Ez akkor előnyös, ha a vágyad tulajdonnal, ingatlannal áll összefüggésben. A barna a szomorúság érzéséhez is kapcsolódik. A múltban elkövetetett hibák kijavítására alkalmas szín.

Fekete színű gyertya

A fekete színű gyertyát fekete mágiával hozzák kapcsolatba. A legtöbb ember gyanakvással sőt félve tekint a fekete színű gyertyára. Ha te magad is határozottan így érzel, akkor inkább ne használd, bár a fekete és fehér mágia között csakis a mágiát gyakorló személy szándékai tesznek valós különbséget, tehát hogy jó vagy rossz célra használja.  Ha kérésed az igazság felderítésével kapcsolatos, nagyon erős hatású lehet.

Pénzmágia gyertyával

Pénzmágia gyertyával

 A pénzmágia gyertyával az egyik módja, hogy üzeneteinket és kívánságainkat  kiküldjük a világegyetembe, illetve angyalaink segítségét kérjük.


 A szertartás
  • Kell egy szép gyertya, olyan színű ha lehet, amely szín összefügg a vágyaddal!
  • Tégy fel egy  halk, kellemes zenét, és gyújts meg egy indiai füstölőt!
  • A tenyereid között tartsd a gyertyát, majd hunyd le a szemed!
  • Lelki szemeiddel lásd hogy a világegyetemből egy csodálatos,  fehér fény árad a gyertya felé és eléri azt! Engedd, hogy a fehér fény átjárja a gyertyát, eltüntessen minden negatív rezgést, amire semmi szükség sincs!
  • Érezni fogod meddig kell ezt csinálni, elég egy-két perc is többnyire.
  • Ezután kérj áldást az angyaloktól a gyertyádra és az angyalokkal történő közös munkára!
  • Ird a gyertyába kívánságodat! Nem kívánságlistát, csak egy gondolatot, ami jelzi a kérésedet.
  • Hívd magadhoz angyalaidat, invitáld magad mellé a gyertyád angyalát és azokat az angyalokat, akik kérésed teljesítésében a legnagyobb segítségedre lehetnek! 
  • Gyújts meg a gyertyát, és meditálj a kívánságodon, képzeld el magad előtt amint az megvalósul!
  • Adj hálát Istennek és az angyaloknak, köszönd meg a segítséget!
  • Várj türelmesen a kívánságod beteljesülésére!
  • Ha úgy gondolod, a cél érdekében többször is elvégezheted a gyertyamágiát.
  • Ha lehetséges maradj a gyertya mellett  amíg végig ég!

2014. január 14., kedd

Buddha élete

 Időszámításunk előtt 500 évvel egy fiatal herceg elindul egy hosszú utazásra. Ő volt Buddha. Utazása fájdalmon és szenvedésen keresztül vezetett, hogy elérje a Nirvánát. Az örökkévaló boldogság, mind erről álmodozunk. A béke jelképe, a könyörület jelképe, az erőszakmentesség jelképe.

 Luxus körülmények közt nőtt fel egy palotában.Tizenéves korában kiváltsága lehetővé tett számára minden élvezetet. De Ő mindezt feladta azért hogy elnyerhesse a legvégső bölcsességet. Elméje legsötétebb folyosóin utazott, hogy szemtől szembe kerüljön a benne lakozó ördöggel.

  Megalapította az első világvallást, melyet napjainkban több mint 480 millió ember követ. Egy vallás, ahol meditációval elérhető a teljes béke és boldogság állapota. Saját lehetőségeink, saját igyekezetünk által képessé válunk megtudni a legvégső valóságot. Életének eseményeiből összeáll az egyik legnagyobb valaha mesélt történet. Két és fél ezer évvel halála után Buddha üzenete továbbra is él. A Dalai Láma a szellemi
vezetője a tibeti buddhizmusnak aki továbbadja Buddha tanítását - folytatva a gyakorlatot, amely halálának napján kezdődött, elfogad sokféle különböző kulturát és sokféle értelmezése van. Buddha tanításában a magasabb lelki nyugalom és a tisztaság látható csakúgy mint más vallásban, más filozófiában, még a pszichológiában is. Néhányan a buddhizmust nem vallásként jellemzik, hanem mint az elme tudománya. Buddha üzenete napjainkban is olyannyira érvényes mint volt 2500 évvel ezelőtt.

Mi tette a buddhizmust oly népszerűvé?
A javarészt igaz éleslátása.

  Buddha felfedezett rendkívül fontos dolgokat. Más vallásoktól eltérően a buddhizmusban - mely az elmére öszpontosul, nincs legfelsőbb Isten. Helyette egy nagy tanító - Buddha, másnéven a felébredt ember. Nagyon ösztönösnek tűnik egy ilyen korban melyben a pszichológia sok embernek alternatívát nyújt a vallással szemben. Ez az eszköz, egy terápiás eszköz foglalkozik az élet problémáival és ezért tűnik nagyon elérhetőnek sok ember számára. Sokféle Buddha-ábrázolás létezik, és minden buddhistának van saját képe az elméjében, hogy milyen is volt Ő. Alig több, mint 100 évvel ezelőttig Buddha élete ismeretlen maradt a nyugat számára. Amikorra a Britek gyarmatosították Indiát, Buddha szülőföldjét a buddhizmus addigra majdnem teljesen kihalt, elpusztították a Hindu királyok és a muszlim megszállók. Buddha életének eredete és helye kezdett eltünni az utókor elől. Így volt egészen addig, míg brit gyarmati régészek megkezdték feltárni Észak-Indiát azokkal a felfedezéseikkel melyek történelmi tényként kezdték igazolni Buddha életének eredetét. Az 1860-as években régészek sora próbálta azonosítani a helyszíneket és összekapcsolni Buddha életével. Az 1890-as évekre számos helyszín került sikeresen beazonosításra a Gangesz területén, de ezekben az időkben két nagy helyszín még hiányzott,melyek kapcsolódnak a buddhizmushoz, Lumbini, ahol Buddha ténylegesen megszületett, és Kapilavastu, mely gyermekkori otthona volt Buddhának. A gangesz északi területe kevésbé volt ismert, részint azért,mert nagyon sűrű dzsungel van ott, és tigrisek, valamint malária. Kellett egy áttörés a felfedezésben megfejteni Buddha eredetének történetét. Egy távoli faluban, a határon túl Nepálban egy oszlopot fedeztek fel. Feliratának megfejtését egy brit expedíció közzétette. A szöveg korai Brami írás és a nyelv helyi észak-indiai bennszülött nyelv volt és természetesen a felirat megmutatta hogy ez a hely ahol Buddha, a megvilágosodott ember született. Ez volt az első bizonyíték ami azt sugallta, hogy Buddha nem csak egy legendabeli alak, hanem Ő valójában létezett. Ősi buddhista szövegek Lumbini-t nevezik meg Buddha szülőhelyeként és most a régészek azonosították a térképen. Már csak Buddha gyermekkori otthonát kellett megtalálni, egy ősi várost, melyet az írás Kapilavastu néven említ. Látszólag beazonosítottak egy helyet nyugaton talán 10-15 kilóméterre nyugatra Lumbinitól, és ott elkezdtek fokozottan kutatni. Az expedíciók két lehetséges helyet találtak Kapilavastu hollétére, egyet Indiában és egy másikat Nepálban. 100 évvel később a régészek vitatták ezt. Dr Coningham és csapata új kutatásában felmerül hogy az ősi város napjaink Tilaurakot nevű településénél található, Nepálban. Ez egy különösen érdekfeszítő hely mert annyira jól konzervált. Azonosítottak egy útrendszert és kezdett világos lenni, hogy a teljes város -végső következtetésükben, egy rácsozott mintán fekszik. Közepén helyezkedik el egy palota. Ez az ahol Buddha története kezdődik. 2500 évvel ezelőtt Észak-India fel volt osztva egy királyságra és egy köztársaságra. Buddha apja - Sudhodana, választott törzsfőnöke volt a Shakya törzsnek. Ő uralkodott királyságában a Himalája előhegységei közelében levő palotájában. Királynőjét Maya-nak hívták.


  A legenda szerint telihold éjszakáján nagyon különös álma volt. Ez egy különleges lényről szólt akit Buddhaként nevezett s amely újjászületik a földre. A legenda szerint a világ Négy Őrző Istensége, ágyában elvitte Maya királynőt fel a Himalája hegyeibe. Bedörzsölték isteni parfümmel majd mennyei virágokkal ékesítették. Egy hat-agyarú fehér elefánt szállott alá a mennyből, lótusz virággal az agyarai közt, melyet felhelyezett az Ő anyaméhébe. Így lett Buddha Maya szülötte. Első ránézésre a buddhista fogantatás történet hasonlít Jézus fogantatására, ahol angyal jelenik meg. Feltételezek egy hasonló alapeszmét. Azt az erőt, amelytől túl a jelöltségen valami nagyszerű dolog fog történni.Azt mondják, hogy Buddha megválasztja az időt és helyet ahova újra fog születni. A kisfiút Siddhartha-nak hívták, jelentése "minden vágyat beteljesített". Anyja miután életet adott neki megbetegedett és néhány nappal később meghalt. Siddharta a nagynénjénél nőtt fel. A család összehívta a Brahmanista papokat. Egy megbízható palotai jövendőmondó megjósolta a fiatal herceg jövőjét. Azt modták, hogy Ő észrevette egy nagyszerű lény szerencsés jeleit Siddhartha testén, beleértve a kerék-jelet a talpán. Azt mondják, hogy Buddha bizonyos jelekkel a testén született,melyet egy nagyszerű személy 32 jelének hívnak. Ezek kétféle ember testén jelennek meg, figyelhetőek meg. Egyik aki Buddhává fog válni és a másik ki világuralkodó császár lesz. Apja egészen lelkes volt a gondolattól hogy fia nagy politikai vezérré válik. Ezért kényeztette fiát, hogy megóvja olyan dolgok látásától, amelyek a vallásos irányba terelhetik Őt. Mindenki tudta a jelek jelentését, hogy Siddharta rendkívüli volt, különösen a király. De amint látta tolakodóan kíváncsi gyermekének felnövekedését, nyugtalankodott a jóslat miatt, hogy egy nap fia elhagyja a palotát és szellemi vezetővé válik, inkább minthogy a Shakyas-ok vezére legyen. Ahogy Siddhartha növekedett, apja elégedetten nézte a fiú különleges képességeit a hercegi sportokban, mint a vívás, birkózás és íjászat. De megfigyelte azt is, hogy Siddharta mélyen elmélkedő és kíváncsi gyermek. Úgy tűnt, jobban érdekelte megpróbálni, megérteni a körülötte levő világ természetét mint a katonai foglalatosság. A király számára ezek voltak a legfontosabb jártasságok, melyeket a fiatal Siddharta-nak meg kellett tanulni, hogy Ő legyen népének eljövendő vezére. Remélte, hogy Siddhartha lesz a jövendő király, Kapilavasthu védelmezője, mely a legelső város lesz Észak-Indiában.


  Mikor 9 éves lett apja kiengedte ünnepelni az évi szántási ünnepségre Ő buzgón vett részt benne. Első pillantásával a palota falain túli valóságra kinyílt egy ajtó Siddharta számára egy új világlátás felé és ez élete fordulópontjává vált. A történet felidézi, hogy megfigyelt egy szántó földművest. Látta a fárasztó munkát, az erőfeszítést, a küzdelmet és a végeláthatatlan kimerítő munkát, valamit, amit soha nem látott a palotában. Sikerült elkülönülnie az ünneplésről és egyedül maradt. Ez az első tapasztalata az igazi életről mélységes benyomást tett rá. Mindenki másnak ez volt az ünnep, de Siddhartha részére valami egészen mást jelképezett. Érezte, hogy az elméje elvezeti Őt egyfajta elmélkedő állapotba. Nézte az ekét, amint az felvágja és kiforítja a földet és megfigyelt egy madarat friss gilisztát enni. Megkérdezte magától, hogy miért kell az élőlényeknek ilymódon szenvedni. Ha a földműves nem szántana akkor a madár nem tudna gilisztát enni. Felismerte, hogy minden kapcsolatban áll és, hogy minden cselekvés következménnyel jár.
Ez az egyszerű megfigyelés vált tanításának egyik oszlopává, karma néven ismerjük. Ahogy Siddhartha elméje középpontjába került ez a mélységes gondolat önkivületi állapotba került, másnéven jana-ba, egy mentális állapotba amely első lépése lett a megvilágosodáshoz vezető úton. Ült egy fa alatt és csak
öszpontosított a földet hasító ekére s ahogy mondják, míg ezt tette tisztán, természetesen került egy elmélkedő állapotba, melyet első Jana-nak hívnak s amely nagyon-nagyon örömteli és boldogsággal teli érzés volt. Később lelki ösvényének részeként használta ezt. Kapcsolata a buddhista meditációval a
koncentrálás valamire egy központi nyugalmat eredményez. Felmerül a szánalom gondolata a gilisztával kapcsolatban,  mely elpusztul ahogy az eke kifordítja a földből.  A fiatal herceg viselkedése mélyen felzaklatta a királyt. A Brahmanizmus, a kor vallásos hagyománya, bizonygatta, hogy a fiúnak apja nyomdokában kell járni. Az apja megpróbálja megvédeni fiát bármiféle szenvedéssel való találkozástól. Márpedig az ok, hogy ezt csinálta az, hogy volt az a jóslat, amely azt jövendölte hogy egyetemes uralkodóvá válik vagy lemondóvá, aki elnyeri a megvilágosodást. Apja természetesen azt szerette
volna, hogy királlyá legyen nyomdokaiban. Ahogy Siddhartha felnőtt mindent megtett annak érdekében, hogy a palotán belül maradjon. Megpróbált építeni neki egy tökéletes és megtévesztő világot, hogy abban éljen. Ahogy ez szokásjog volt a hercegnek, Siddharthának gyönyörű hölgyekből volt kínálat akik szórakoztatták Őt zenével és érzéki gyönyört nyújtottakre testi szépségükkel. Mikor Siddhartha tizenhat éves lett, a király talált neki egy szépséges menyasszonyt - Yasodhara hercegnőt. Siddharta megkérte a kezét és a király elégedett volt fia sportbeli ügyességével is. A király kezdte meggyőzni magát
hogy a leánykéréssel fia végül a palotai létet választja. De ez vágyálom volt. Mert Siddhartha nyaggatta apját hogy engedje ki a palotából. Sokáig nem tudta visszautasítani fia akaratát. A király kétségbeesetten eltakarított minden szemet sértő dolgot a palota környékéről. Mint egy Hollywoodi diszlet, a betegség, a szegénység és az öregség mind el lett tüntetve a fiatal herceg képzelőereje elől. Apja erőfeszítései ellenére Siddhartha első külvilági tapasztalata felfedte a kemény valóságot.


  Gyermeki naivsággal indult útnak Chana-val, kalauzával, aki kocsihajtó volt. A herceg négy utazása során négy jelet látott, éppen ahogy azt a palotai szerencsemondók megjósolták. Korai Buddhista szövegek nagy jelentőséget tulajdonítanak a történet ezen pontjának. Minden utazás felfedett Siddhartha
számára egy életszemléletet melyet szándékosan rejtettek el előle. Első kirándulásán Siddhartha elment a falvakba, messzire apja befolyásától. Megfigyelt egy öreg embert fájdalmasan keresztülmenni a falun. Megkérdezte Chanát, hogy mi a baja annak az embernek. Chana elmagyarázta neki az öregedés folyamatát. Siddhartha megrémült mikor megtudta, hogy a korosodás elkerülhetetlen és mindannyiunkra érvényes. Siddhartha számára a valóság kezdődött lelepleződni a világ kegyetlen képében, ahol a szerencsétlenség és a szenvedés látszik uralkodni minden élethelyzetben. A második jel a következő volt. Amikor Siddhartha megfigyelt egy beteg embert, akinek ábrázata eltortult a kórtól. Kérdezte Chanától, hogy bárki megbetegedhet? És újra megborzongott mikor megértette a kegyetlen igazságot ami mi valamennyien tudunk. Képzelőerejének védőfala, mely körülvette kezdett összeomlani. És a későbbiekben a fiatal herceg kalandjaiban a legtöbb életszörnyűséggel találkozott szembe. Egyszer látott egy holttestet, vászonba csavarva, éppen cipelték a halottégető máglyára és a feljegyzés szerint Siddhartha elborzadt a felfedezéstől, nem csak amiatt hogy minden ember halandó, hanem attól is, hogy a Brahmán hit szerint a halál után újraszületünk szenvedni és meghalni időről időre újra. Nem látszott a vége, és látszólag nincs megoldás az élet nyomorúságára ebben a kényszerű körforgásban. Buddha élete egy jelkép mert a legfontosabb benne az, hogy itt egy fiatalember aki teljes luxusban nőtt fel és felismeri, hogy valójában hogy is zajlik az élet és emiatt megrázkodtatás éri. Megdöbben amint első alkalommal szembetalálkozik az öregedésel, betegséggel és halállal. Elfogadhatatlan arra gondolni egy inteligens felnövő fiatalnak hogy nem tudhat meg bármit erről. A lényeg inkább közvetíteni az iszonyú hatást amivel szemtől szembe találkozunk, az emberi létezés alapvető tényeivel, be kell látnunk és el kell ismernünk és ez nyomatékosítja amit mi teszünk ezért. De volt egy negyedik jel, amely végérvényesen meghatározta Siddharta jövőjét, egy ember egyszerű tógát viselt és egy kolduló tál volt előtte. Miért akarja bárki is feladni a világ örömeit vándorolni a vidéken, koldulni? Kérdezte a herceg. Chana elmagyarázta, hogy ez az ember lemondott az ilyenfajta örömökről azzal a céllal, hogy szembesüljön a valósággal és választ keres a erre a fájdalomteli létezésre. A leírást a négy jelről egészen frappáns történet, kétségtelenül egzisztenciális felfogásmód. Mindannyian tudjuk meg fogunk öregedni Mindannyian tudjuk, meg fogunk betegedni, tudjuk, meg fogunk halni egyszer. Ez itt van a fejünkben, de ez nagyon kölönbözik attól, mikor egy nap leülünk és felismerjük teljes lényünkkel, nemcsak más emberek öregszenek, betegszenek és halnak, hanem hogy én is meg fogok öregedni, én is beteg leszek és én is meg fogok halni. A történet megpróbálja ábrázolni azt a pillanatát az egzisztenciális felfogásmódnak, ahol először látjuk be, hogy meg fogunk halni és tudni fogjuk érezni az ízét. Amikor Siddartha negyedik utazása után visszatért a palotába, elméjében minden zsongott az új világfelfogásától. A gyümölcsök és a virágok elrothadnak és kiszáradnak körülötte, még a palota falai is összeomlanak egy napon. Felesége éppen életet adott egy csodaszép gyermeknek. De látta,  egy nap mind megöregszenek, megbetegednek és meghalnak. Ez elkerülhetetlen volt. Megtanulta jelentését az állandóságnak és látta azt mindenben maga körül. Siddharta tudta, el kell hagynia családját keresni a válaszokat a kérdésekre. Ez gyötrelmet okozott neki még akkor is, ha el kell hagynia feleségét és gyermekét. Családja hagyományainak és a Brahmán vallás ellenére Siddhartha elhagyta otthonát, hogy megtalálja a saját válaszait az élet szenvedéseire.


  Egy történet leírja ahogy egy hipnotikus álmot küldött az őrökre, hogy aludjanak megengedve neki és Chana-nak a szökést a palota keleti kapuján keresztül. Elbeszéli, hogy az Anoma folyó partján, levette ékszereit, palástját rongyokra cserélte és levágta hosszú haját. Megkérte Chana-t, hogy vigye vissza a
holmikat a palotába. Siddhartha első alkalommal volt egyedül. A palotai élet hamis világától végre megszabadult és végre kiszélesítette a szenvedés látókörét. Most szembesülnie kellett a valósággal. Bár csak talált volna ellenszert a létezés fájdalmára. Siddhartha szembesült azzal a szenvedéssel melyet nem látott soha azelőtt, hogy a városokba érkezett. Azokban a városokban az emberek jól megvoltak egymással. Időnként volt, hogy megszaporodtak a betegségek és a szenvedés. Néhány ember Buddha sajátos kerékkötőjeként látta ezt, hogy különös fontosságot tulajdonít a szenvedésnek. Siddhartha felismerte, hogy ha megtalálná a választ az Őt körülvevő szenvedésre, akkor megváltoztatná a Bráhmán vallást amiben mindenki benne él. A Bráhmánoknak volt egy szent ismeretük. Ezt a szent tudomány amely összefogta a kétségtelenül ismert írásokat, a Védák tudománya volt. Az egyetlen ismeret volt, amely igazi értékkel bírt. Szent tudományukkal a Bráhmán papok felügyelték az élet minden szintjét, a születéstől a halálig. Áldásuk nélkülözhetet volt de tudásukat csak saját fiaiknak adhatták át. A Bráhmán családok pozíciójának fennmaradása biztosítva volt mindaddig míg a gondolkodók egy új hulláma nem kezdte kétségbevonni azt. Volt idő, mikor a Bráhmánizmus mint korai formája a hinduizmusnak megkérőjeleződött. Ez kicsit olyan volt, mint az ősi filozófusok kora, Úgy mint Platón és Szókratész az ősi Görögországban. Az emberek érveltek, vitatkoztak egymással, Buddha pedig utat keresett ezen keresztül. Ezt az összefüggést a nézetek zűrzavaraként és dzsungeleként írja le. Ahogy Siddhartha felfedezte ezt a dzsungelt, felismerte, hogy a megoldás az élet szenvedéseire elérhető kell legyen
mindenki számára, annál inkább a kiváltságos kevesek számára - mint a Bráhmánok. Buddha nem értett egyet a Bráhmánokkal és mondta, hogy valaki nem válik Brahmánná születése által, valaki pedig azzá válik azáltal, hogy jól éli az életét. Valaki nem válik kitaszítottá születése által, valaki pedig azzá válik
azáltal, hogy rossz életet él. Ez egy csodálatos és fontos elgondolás, olyan mint azt mondani a mai társadalmunkban hogy az igazi úriember nem az aki beleszületik egy különleges családba hanem az, aki helyesen viselkedik. Siddhartha keresésében távolabb utazott Észak-India belsejébe. Alternatív útját kereste az életnek, megkisérelt győzedelmeskedni az őt körülvevő szenvedés felett. Érdeklődést tanúsított minden új bölcselet iránt de messzebbre akart jutni hogy elméjében mélyebbre hatoljon. Elhatározta, hogy a meditációs technikára koncentrál és felkeresett egy vezető gurut. Nagy általánosságában kétféle meditációról beszélhetünk az ősi Indiában. Amely különféle önsanyargatásból, légzésirányításból vagy néha  koplalásból áll. Vagy másféle kényelmetlenségek alá vetik magukat de a lényeg elnyerni azt amit módosult tudatállapotnak hívunk. Azt hitték, hogy a világegyetem magasabb síkjaira kell eljutniuk. Ezt nem szó szerint kell érteni, nem azt jelenti, hogy fel akartak mászni 500 méter magasra a levegőbe, de azt gondolták, hogy biztosan vannak további elvont dimenziók, olyasféle dolgok mint a végtelen világűr síkja és ezt követi a végtelen tudatosság síkja és aztán a végtelen semmi síkja. Ezek voltak azok a tudásanyagok melyet Buddhánakalaposan meg kellett tanulni mestereitől.


  Azt mondják Siddhartha, olyan kitűnő volt a meditációban, hogy egy öt követőjéből álló  csoportot magához vozott. Tanárai kérték, hogy maradjon és vegye át az iskolájukat. De Siddhartha elhatározta hogy egyedül ez a gyakorlat nem ad válasz a szenvedés, az újraszületés és a reinkarnáció problémájára. Elhatározta, hogy felfedez más technikákat, ezért ebben az időben a saját testére koncentrált. Így elment, hogy kitaláljon más módszert, ami a kíméletlen önsanyargatás volt. Ez magával hozott dolgokat, mint a koplalás, a tisztálkodás elhanyagolása, a meditáció, amiben nagyon hosszú ideig  visszatartotta a lélegzetét, és az ehhez tartozó erőteljes akarat. Az aszkétáknál előfordult, hogy éheznek és megcsonkítják magukat. Számukra a fizikai test a szellem szabadságának korlátja. A testhez való kötődés elhullatásával kitisztítják elméjüket és felszabadítják lelküket. Siddhartha megpóbálta elérni a megszabadulás eme állapotát. Oly sokáig koplalt, hogyélete csak hajszálon függött.

"Lábaim kezdtek olyanná lenni,
mint egy csomózott fonnyadt kóró

farom, mint a tulok-pata,

kiálló gerincoszlopom
mint egy labdafüzér,

sovány bordáim mint az őrült tutajos
düledező pajtája

Szemeim mélyen fekszenek üregükben,

pupilláim elhalón villódznak,
mint a víz a mélyben.

Mint egy éretlen lopótök zsugorodok
és aszalódok a forró szélben,

saját árnyékommá."

  Siddhartha épp az éhhalál küszöbén volt, mikor egy fiatal lány megmentette az életét azzal, hogy adott neki egy tál rizst és tejet. Ekkor felismerte, hogy ha újra éhezteti magát egyszerűen meghal és nem ér el vele semmit. A történet elmeséli, hogy naponta egy szem rizsen élt. Tulajdonképpen halálra éheztette magát. felismerte, hogy testének eféle extrém önmegtartóztatáson keresztüi fegyelmezése, az aszkétizmus okozta fájdalom, az nem oldja meg a problémát. Amikor Siddhartha öt követője látta hogy feladta a koplalást elvesztették hitüket benne. Nem hitték tovább, hogy ereje van hogy méltó az ő meggyőződésükhöz és elhagyták Őt. Érezte, hogy amit megpróbált, nem működött, és itt az az állomás amikor emlékezett arra a meditációra amibe önkéntelenül került kiskorában, és azt gondolta: "...Hmm, talán ez az út vezet az ébredéshez mert az nem vezetett testi vágyaihoz és mégis élvezetes volt és boldog." Siddharta véletlenül összetalálkozott egy szitárját hangoló zenésszel. Amikor a húr túl laza volt, nem szólt, amikor túl feszes, elpattant. valahol középen volt a dallamos harmónia. Siddhartha felismerte, hogy ennek az egyszerű megfigyelésnek a jelentőségét és nagyszerű fontosságát. Ez volt a középút amely elvezetheti Őt elméjének általa keresett szintjére, a harmónikus összhangba, a megvilágosodásba.

De hogy érhette el ezt?

  Az út amelyet Buddha használt azt a test törődésének vagy tudatosságának hívjuk, mely a testet sem erőteljesen uralni, sem teljesen figyelmen kívül hagyni nem akarja. Ez egyfajta középút. A középút vezette Siddharthát keresztül a vidéken. Hat évig utazott, megtapasztalta a fájdalmat és a szenvedést és kiszélesítetteelméje határait. De még nem találta meg a belső békét és harmóniát, amit keresett. Az abszolút bölcsesség állapotát, az örökké tartó mennyei boldogságot, a Megvilágosodást. Siddhartha megállapodott Bodh Gaya-val. Kínszenvedése itt véget ért. Leült egy fa alá és megfogadta, nem hagyja el addíg, amig el nem éri a Megvilágosodást.

"Hús rothadhat, csont törhet,
de én soha nem hagyom el ezt a helyet
amíg meg nem találom az utat a megvilágosodáshoz."

  Soha többé nem élt kemény időket, nem kényszerítette magát elviselhetetlenségre, nem vetette alá magát semmilyen fájdalomnak. Azt gondolja, hogy a helyes élet a még több fájdalmat okozó dolgok nélkül is fájdalmas. Elkezd koncentrálni az elméjére, figyelve a lassú belégzésre és kilégzésre, a testében létező kifinimult érzékelésre kiatapasztalja, hogy melyik út vezet elméje lecsendesedéséhez. Elcsendesedés, megnyugvás, felgyülemlés, megtisztulás. Siddhartha elméje annyira fókuszált hogy az öntudatlanságot elérve sikeresen belépett a sötétségbe. Ez volt amikor szembenézett a végső, legnagyobb kínszenvedéssel. Mara, a démon - az Én és az Illúzió Ura megjelent elötte. Igazi szörnyűséget keltett Siddhartha elméjében. Nagyon fontos emlékeznünk arra, hogy Mara, ez a démonkirály nem olyan mint
a keresztények sátánja mert ő nem kísértő, és ő nem valamiféle hasonmása Istennek. Ő egyszerűen egy pszichológiai erő amely mindannyiunkban bennünk lakozik. Mara felszabadított egy démon-hadsereget Siddhartha megtámadására. Lángoló nyilakkal lőtték. De a nyílzápor közepette Siddhartha egy lótusz virágot fordított feléjük, és a nyilak ártalmatlanul leestek körülötte. Mara érezve vesztét megpróbálta megrontani Siddharthát kísértő lányaival. Támadta Őt a démon-király, aki egy időben volt a halál és a vágy és nagyon freudian elképzelve egyrészt a vágy az halál, a halál az vágy és tény, hogy a Démon-király három lányát ajánlotta neki, kik mindhárman szenvedélyesek vagy buják és undorítóak voltak. Ha megijed tőlük és azt mondja, hogy ez förtelmes akkor a szenvedélynek lett volna a rabszolgája. Ő teljesen lenyugodott és közönyös volt és csak mereven nézte őket bármiféle érzés, vonzódás, vagy iszonyodás nélkül. Mara lányainak arca rothadni kezdett Siddharta szeme láttára. A gonosz lányai ekkor eltűntek a föld alá. Tény, hogy elmondható Buddha nagy felismerése hogy Mara egyik tükörképe önmagának. A teljes felismerése ennek maga a megvilágosodás. Azt mondják a föld megremegett amikor eloszlatta a gonoszt. Siddhartha most 35 éves, túljutott négy Janán elérve a megvilágosodást. Buddhává  - vagy Felébredt Lénnyé vált. Akkor Ő 7 napot töltött a fa alatt az abszolút üdvösség meditatív állapotában. Úgy láthatjuk ezt az elmeállapotot, amely hihetetlenül kifinomult és érzékeny, mint egy mozdulatlan víztükrű tavat ami megmutatna még egy kis rovart is a felszínén. Ezt az állapotot tekintve ahol az elme egy nagyon, nagyon erőteljes, nagyon érzékeny eszköze a tudásnak. Ebben a magasan összehangolt állapotban Buddha látta a menekülés útját az elkerülhetetlen öregedés-betegség-halál körből. Felismerte, hogy ha eltávolítjuk vágyainkat akkor el tudjuk távolítani kielégítetlenségünket és a saját életünktől való
szenvedésünket. A fájdalom okozói a heves és követelődző vágyaink.

  Az éleslátó Buddha által a fa alatt megszületett a Buddhizmus egy vallás, melyet napjainkban 480 millió ember követ. Buddha bölcsességét négy nemes igazságban foglalta össze amely alapja az összes buddhista hitnek. Az első nemes igazság felismerte, hogy van szenvedés az életben. A második megállapította hogy a szenvedés oka - a vágy. A harmadik igazságban mint egy orvos, Buddha felfedi, hogy van egy gyógymód a vágyra. És a negyedik nemes igazságban ad nekünk receptet hogyan gyógyítsuk a betegséget és hogyan érjük el a megvilágosodást vagy a Nirvánát. A végső cél volt elérni a teljesen vágymentes elmeállapotot, tudatlanság, kapzsiság, gyűlölet, és csalás mentességet, ezáltal elzárva az utat a jövőbeni újraszületéshez. Mikor egy megvilágosodott személy meghal túllépve az újraszületést, egy időn és téren túli állapotba kerül ahonnan nincs visszatérés. Ez a megszabadulás állapota. Buddha tovább tanította azt az erkölcsöt, meditációt és bölcsességet, melyek kulcsfontosságú lépcsfokok a megvilágosodáshoz. Hátralevő életét annak szentelte hogy segítsen másoknak követni ezt az utat, a szenvedéstől való szabadulás felé. Ahogy követőinek száma nőtt, iskolát alapított - másnéven Sanghát. Ma egy templom áll annak a fának az utódai mellett, ahol Buddha megvilágosodottá vált. Az itteni szerzetesek Buddha tanításának élő könyvtárává váltak. Szent szavait kántálják a megvilágosodás Bodhi fája alatt.

  A gyakorlataikhoz a buddhizmus ad különleges erőt. A vezető szerzetes felelős megőrizni a templom eme hagyományát. A legfontosabb dolog tanításának gyakorlása.
  Szorgalmasan gyakorolni, mindig figyelmesnek lenni. Most leírom a Buddhizmust két szóval: A figyelmesség gyakorlata.

  A megvilágosodáshoz vezető ösvény az elmére való koncentrálással kezdődik melyet parancsolatok követnek. Erkölcsösség, meditáció és bölcsesség. Ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, ne hazudj és ne szokj rá szeszes italokra és mámorító szerekre. Ezt az életutat határozta meg Buddha legelső sanghájában. Nyolc évvel később visszament elhagyott családjához a palotába. Apja ekkor megbocsátott Buddhának amiért oly mélyen megséretette. Sudhodhana király felismerte fia küldetésének fontosságát. Mostohaanyja kérte, hogy csatlakozhasson sanghájához és elment, hogy a történelem első szerzetesnője váljék belőle. Az összes buddhista indokoltnak látja még azt is, hogy Buddha elhagyta feleségét és gyermekét, hogy megtegye magányos útját, megtalálni a megoldást, az élet problémáira  és, hogy miféle életet kellene élni és ez a kérdés végtelen mód fontosabb volt számára mint valami vagyont birtokolni, vagy, mint néhány ember szeretete. Buddha  ismét elhagyta családját. Útra kélt, hogy tanítson, 40 éven át. Továbbadta követőinek a bölcsességet amit a Bodhi fa alatt nyert el. De mielőtt elment, elrendelte fiának, hogy szerzetes legyen. Buddha buzdította követőit, hogy éljenek együtt egy kolostorban, másnéven Sanghában, ez segít nekik a megvilágosodáshoz vezető ösvényre való koncentrálásban. Néhány ember szerzetessé válik, pusztán a meditációért, pusztán a meditáció gyakorlásáért, pusztán a visszavonult életért. Néhányan szerzetessé válnak, a vallás terjesztésének munkájáért. A szerzetesek a világ minden tájáról elmennek a Bodhi fa temploma köré alapított kolostorokba. Nem szerzetesek, másnéven világi
buddhisták is jönnek tanulni. A szerzeteseknek szüzességi fogadalmat kell tenniük és feladni minden önző vágyat. A képzésnek egy része a megszabdulás az önös hajlamoktól, az önmagadra való gondolás állandó hajlamától. És teljesen beleszövődnek a sanga közösségébe. Aztán amikor minden lemondást megtettek, megkezdődik a kemény munka, hosszú monoton dalokat, mantrákat kívülről megtanulni. A mantráknak többek közt van egy rendeltetése melyeket úgy terveztek, hogy próbára tegye a szerzetesek memóriáját, Buddha tanításaira való öszpontosítás és kötelezettség. Üzenete századokon keresztül számos különböző hagyománnyá fejlődött ki, saját értelmezésekkel és kolostori gyakorlatokkal. Buddha azt tanította az embereknek, hogy szintén követhetik az örökkévaló boldogság és a végtelen bölcsesség útját. A legtöbb nyugati ember nem úgy vonul el a buddhizmusba, hogy hátrahagyja  a társadalmat hanem elvonulnak gyakorolni a meditációt oly módon, hogy sokkal inkább a társadalomban hasznosítsák, és ez az út amely Buddha üzenete minden társadalmi réteg számára. Mert ez az önfejlesztés egy formája vált egy úttá, amely kezeli az élet stresszhelyzeteit, céljaink és szándékaink megtisztításának útjává. Sok nyugati embert vonz a buddhista meditáció. Valamennyiünk számára egyszer-egyszer felcsillan a pillanat varázsa és rejtelme amit a meditáció segít sokkal gyakrabban megérinteni, segít abban, hogy több nyugodtságunk legyen és hogy felügyeljükelménket. És ezáltal megteremthetjük a körülményeit annak, hogy belekerülhessünk a függetlenség tudatosságának állapotába, az állandóság hiányának,vagy a nirvánának az állapotába. Néhány buddhista iskola azt hiszi Buddha szuper ember volt, egy varázslatos alak, aki istenekkel közösült és csodákat vitt véghez. Mások szerint nem volt több, mint egy emberi lény, és ők hiszik, hogy ez ad erőt az Ő üzenetüknek. Kétségtelen, hogy  Buddha úgy akarta, hogy emberi lényként emlékezzenek rá emberi törékenységgel, talán nem erkölcsi és értelmi gyengeségről van szó, de biztosan fizikai mulandóságról. Buddha egész élete során szenvedett, az elejétől a végéig. Szenvedett különböző fizikai fájdalmaktól és gyengeségtől. Buddha 80 éves korában halt meg egy közönséges betegségben - ételmérgezésben.
Azt mondják, mielőtt meghalt mély transzba esett, amely utazása volt ebből a világból a Nirvánába, az örökkévaló mennyei boldogság állapota, ahol végre megszabadult az újraszületéstől. Megszabadult a szenvedéstől és a haláltól. Egy tanácsot hívtak össze, hogy rögzítsék az utókornak Buddha tanításait. Ezt tanulták a szívükkel és hagyták örökségül századokon a szerzetesek generációi. Buddha testét elhamvasztották. Hamvait tartósították. 200 évvel később ereklyetartóba tetette Ashoka, India első császára aki áttért a buddhizmusra. Hatalmas emlékműveket épített, másnéven sztupákat Egy égnek eredő oszlop, hogy jelölje Buddha életének fontos helyeit. Asoka, miután egyeduralkodóvá vált, minden idlehetséges módon terjesztette a buddhizmust, követendő példaként szolgált a jövő buddhista vezetőinek
Ázsia-szerte. Ők úgy tekintenek vissza Ashokára mint egy ideális királyra, aki támogatta a buddhizmust. Mostanáig - amennyire tudjuk- Asoka császár aki a modern India több mint kétharmadán uralkodott az időszámításunk előtti 3. század közepén, segítette az Indiával határos országokba kiküldeni a szerzetes missziókat, Kashmirba, Nepálba és bizonyosan Sri Lankára is. Megtérítették a Sri Lankai királyt is. Sri Lanka ettől kezdve buddhista ország, a mai napig. És vidékről vidékre századokon át - ahogy tudjuk ez volt az az út amit a buddhizmus sikeresen beültetett. Ashoka oszlopai túlélték a muszlim inváziót Indiában, sikeresen kitartottak hosszú időn át és túlélték az első gyarmatosító régészek gondozásáig.

  Ez adott nagyon jelentős késztetést a Buddhizmus felélesztéséhez, a vágy, visszatérni a palotába Buddhához. Elképzelve a Buddhizmust a nyugati ember számára ezek a kutatások a legértéktelenebbek, a hagyomány újra életre keltése, a buddhizmuson belül Ázsiában. Ma a Buddha életével összefüggő helyek túristákat vonzanak és zarándok-seregeket Bodh Gaya-hoz, követni Buddha lábnyomait, reménykedve, hogy megatalálják amit Ő,  az örökkévaló békét és boldogságot és gyógyírt a szenvedésre és a halálra. Nagyon ironikus, hogy Buddha halála után valaki a szertartások hasznavehetetlenségéről prédikált és a szintén hasznavehetetlen személyi kultusz tárgyává váló szertartásos imádatról és a nagy személyi kultuszokról a történelem során. Buddhista templomok épültek Bodh Gayánál bemutatva a világ különböző hagyományait. A Buddhizmus az összes formájában hazatért, a Bodhi fához, a helyhez, ahol egyszer egy herceg elérte a megvilágosodást és Buddhává vált. Buddha elérte a megvilágosodást egy szempillantásnyi röpke pillanatban, ez a pillanat, az az idő amikor felismeri magát a pillanatot...ezt nem lehet elmagyarázni.

Ez a különleges pillanat, az első világvallás születése.

Egy vallás isten nélkül, az ösvény a Nirvánába, amely minden egyes létező tudatában ott lakozik.

2014. január 13., hétfő

Pénzmágia, gyógykövek, orgon, kristályterápia, fekete mágia, angyalmágia, arkangyalok, ezoterika.: A Tibeti Halottaskönyv - A halál, mint életmód

Pénzmágia, gyógykövek, orgon, kristályterápia, fekete mágia, angyalmágia, arkangyalok, ezoterika.: A Tibeti Halottaskönyv - A halál, mint életmód

A Tibeti Halottaskönyv - A halál, mint életmód

  A halál elől nincs menekvés: bármely percben, figyelmeztetés nélkül itt lehet. Nyugati világunkban már nem közismertek a halállal és a haldoklással kapcsolatos tanítások, a Himalája hegyei közt fennmaradt buddhista kultúrában azonban mindmáig az élet szerves részét képezik. A valaha Nyugat-Tibethez tartozó ladaki királyság, amelyet ma az indiai kormány igazgat, 3700 méter magasan fekszik a tengerszint felett, Kína és Pakisztán határán. Kényes stratégiai helyzete miatt 1974-ig nem léphettek be ide külföldiek. Ennek köszönhető, hogy a ladaki kultúra mindmáig viszonylag sértetlen maradt. Az új év kezdetén Ladak népe a fővárosba, Lehbe zarándokol, hogy leborulásokkal tisztelegjen a Buddha, tanítása, és híveinek közössége előtt. Ezzel az ősi gyakorlattal azért imádkoznak, hogy a világ összes szenvedő lénye tartós békességhez jusson. A tanítás szerint a buddhaság nem más, mint a tudat alaptermészete: változatlan éberség, amely mindenki szívében ott lakozik. Ami az életben a legfontosabb, túl van a születésen és a halálon; ám ha az ember megszületik,elkerülhetetlenül eléri a betegség, az öregség és a halál. A halálhoz vezető életutunk a minden élőlény iránt érzett részvéten alapszik: a reinkarnációba vetett hitben is ez a részvét jut kifejezésre.

  A buddhizmust 1300 évvel ezelőtt Padmaszambhava, a nagy indiai szent terjesztette el a Himalájában. Ő írta a Tibeti Halottaskönyvet is, amely a haldoklók útikalauza, és a haldoklás folyamatát természetes átmenetként írja le. A szöveg elmondja, hogy ha az ember szembesül a halállal járó testi és lelki fájdalmakkal, kapcsolatba léphet alapvető természetével, és megszabadulhat a félelemtől és a szenvedéstől.

Tibetben a halottnak 49 napon át minden nap felolvasnak egy részletet a Bardó Thödolból, a Tibeti Halottaskönyvből. E szöveg szerint a halott lelke vagy tudata legfeljebb ennyi ideig vándorol. Mivel eközben mindvégig jól hall, a felolvasás utat mutathat, és bátorságot önthet belé. A szöveg felolvasását a holttest mellett kezdik el. Mint minden tibeti könyvet, a Bardó Thödolt is gondosan becsomagolva tartják: a kézzel vésett fadúcokkal nyomtatott, egymástól különálló lapokat két fatábla közé szorítják.

"Ó, nemesi sarj!

Elérkezett ím az az idő, amit úgy hívnak: a halál órája.
Minden élőlény érdekében ismerd föl most az előtted
felvirradó tiszta fényt!

Ez a mérhetetlen tündöklés maga a megvilágosodás:
saját tudatod lényege ez, a természetes tudat,
melyet ha észreveszel, most azonnal megszabadulsz."


A Halottaskönyv leírja, ahogy a halálban a tudat hirtelen elszakad a mindennapi élet valamennyi összetevőjétől, és közvetlenül, sugárzó tiszta fény formájában éli meg felszabadulását. Az élet és a halál, a Bardó Thödol szerint, egyformán bizonytalan, átmeneti állapotok sorozata. Ha a halál bardóiban a tudat nem ismeri fel saját tündöklő természetét, egyre inkább megszilárdul, és végül új életformát ölt.

"Ó, nemesi sarj!

Elérkezett ím az idő, hogy új utat keress! Nem te vagy az egyetlen,
aki elhagyja ezt a világot: akik te előtted érkeztek,
azoknak is mind el kellett menniük.

Neked sincs itt maradásod. Gondolkozz ekképp:
Nem csüggeszkedek többé ezen a testen, ezen a világon.
Most továbbmegyek, nem fordulok vissza soha többet.

Semmitől sem félek, sohase rettegek.
Bármit is tapasztaljak, felismerem,
hogy a saját tudatom kivetülése az."


  A tibeti buddhista hagyomány különleges módszere, a pówa, arra szolgál, hogy a halálkor az ember könnyen felszámolhassa a testéhez való kötődést. Ezek sajátos vizualizációs gyakorlatok melyek során először is elképzelik  Amitájuszt, a Mérhetetlen Fény Buddháját a fej felett. A tudatosság ezután felszáll a test alsó feléből, a középső csatornán át a fej tetejére, majd beleolvad a fénybe. Így azonnal a Tiszta Fény birodalmába lehet jutni, és a bardó viszontagságai nem érintenek.

"Ó, nemesi sarj!

Meghaltál…e világ fénye most
tovatűnt szemed elől,

s a következő világé
még nem jelent meg.

Tested most semmit sem érez:
ez a halál, engedd el magad!"


  A Tibeti Halottaskönyv leírása szerint a haldoklás és a halál utáni állapot állandóan választási lehetőségeket kínál. Vagy belekövesedünk kötődéseinkbe és félelmeinkbe, vagy felismerjük valódi természetünk szabadságát. A Tibeti Halottaskönyv arra tanít minket, hogy ez a lehetőség életünk minden percében nyitva áll. Ebben a húsból, vérből és csontból való, nehéz anyagi testben bennlakozik a tudatosság fényből való teste.

"Változz ezzé a fénytestté, hogy egyszerűen beleolvadhass majd a fénybe! A szilárd test hátramarad, te pedig ezzé a tiszta fénnyé változol át, amely a szívedbe olvad, amely minden lélegzeteddel a szívedbe olvad. Mindig úgy lélegezz ki, mintha utoljára tennéd! Érezd a teret, ahogy egyre tágul. Te pedig a térbe tágulsz bele: nincs mibe kapaszkodnod. Lépj túl a testen, lépj túl az elmén, szabadon lebegj a térben, teljes biztonságban; hagyd, hogy minden gondolat vissza, a szívedbe enyésszen, szárnyalj szabadon!"

Őszentsége, a XIV. Dalai Láma szavai:

  "A halál nehéz dolog, de ha az ember tudja, hogy egyszer úgyis szembe kell néznie ezzel a rettenetes ténnyel, és idejében felkészül rá, akkor a halál nem éri felkészületlenül, és könnyebben tudja kezelni majd. Tudom már, hogy nincs mitől félnem. Ha az ember eljut addig a pontig, akkor nyugodtan néz szembe a halállal, mert az is csak egy dolog, mint bármi más. Néha kicsit izgulok, amikor a halálra gondolok, mivel a napi imáimban sok szó van a haldoklás, a köztes lét és az újraszületés folyamatáról. Így amikor erre gondolok, sokszor elfog az izgalom, hogy vajon képes leszek-e abban a pillanatban hasznosítani a megtanultakat."

A buddhizmus már sok helyről kihalt, ahol korábban létezett. Ám azokban az országokban, ahol még ma is gyakorolják, útmutatást és erőt ad az embereknek, kifejezésre juttatva
az emberi faj boldogulására irányuló törekvéseinket.

2014. január 11., szombat

Tibeti szerzetesek - Dharma

  A tanulmányok a lehető legkorábban kezdődtek el. A doktori címnek megfelelõ szint elnyerése legalább húsz évbe telt. A szerzetesek lettek a bölcsesség és a tudás őrzői a teljes tibeti társadalom számára. A nemzedékeket a tanítványság szála kötötte össze, vagyis az idősebb tanító, a láma továbbadta a tanokat a szerzeteseknek, akik azután maguk is elérték a lámaságot. Az új buddhista hit termelte ki a legizgalmasabb tibeti emberfajtát, a jógit.
A hindu jógik egy részével ellentétben, akik a közönség előtt csavargatják magukat a tibeti jógik megvalósítása a tudat szintjén történik, ami láthatatlan mások számára. A tibeti jógi lehetett szerzetes vagy világi ember is aki először elméletben tanulmányozta a buddhista tanokat, de aztán saját életében is meg akarta tapasztalni a hit ígéreteit, vagyis a megvilágosodásnak nevezett létállapotot. A törekvő jógi számára a megvilágosulás elérése a Nirvána üdvének földi megpillantását jelenti.

  Távoli barlangokban vagy kunyhókban végzett intenzív testi és szellemi gyakorlatok által megpróbáltak felülemelkedni a szamszára, vagy testi élet szenvedésein, hogy felfedezzék a tudat legtisztább természetét. Keresésük során a meditációs elvonulás akár évekig is eltarthatott. A nép századokon át a társadalom legmisztikusabb tagjaiként tisztelte ezeket a jógikat, és támogatta a megvilágosulásra törekvőket azáltal hogy élelmet, ruhát és anyagiakat adományoztak a kolostoroknak. A jógik pedig táplálták az emberek abbéli hitét hogy valóban elérhető a testi élet szenvedéseitől való megszabadulás. A századok során összemosódott a szellemi és a politikai vezetés. A tibetiek elindítottak egy új hagyományt amely felkutatta az emberek közé születő Együttérzés Buddhájának megtestesüléseit.

  Az egyik közülük Dalai Láma néven lett ismert, mely szó szerint “óceán-tanítót” jelent. Ez az illető bölcsességének mélységére és nagyságára utal. Később a Dalai Láma címet viselő újraszületések Tibet világi vezetőiként léptek a színre és a legendás Lhászai főváros fölé tornyosuló fenséges kolostor, a Potala lett a misztikus kormány jelképes székhelye.

  A tibetiek gyakorlatilag még a huszadik század elején is a modern világ által érintetlen módon éltek. A huszadik század során azonban egyre erősödött az embereket tépázó vihar fenyegető mennydörgése. Kínán végigsöpört a kommunista forradalom és ezzel együtt megjelent a tibeti földet elbitorolni vágyó érdek is. Mao Ce-tung ürügyként a régi tibetiek  és a hajdani kínai császárok közötti diplomáciai kapcsolatokat emlegetve Kínának követelte Tibetet, melyre sokkal inkább azért vetett szemet, mert stratégiai fontosságú gazdag természeti forrásokkal rendelkező ország ahol többek közt a nagy ázsiai folyók is erednek. 1949-ben Mao kijelentette, hogy Tibet vissza fog térni az “anyaországhoz” és megfogadta, hogy tíz éven belül 60 millió kínaival telepíti be a térséget. A tibeti emberek kőkorszaki életmódtól való felszabadításának álarca alatt a Kínai Népköztársaság hadserege elkezdte megszállni a falvakat és a kolostorokat.

  A területszerzés és a vallással való szembehelyezkedés által keltett feszültség rendkívül brutális hódítássá nőtte ki magát melynek célja a tibeti emberek és a tibeti életmód kínaira való lecserélése volt. A világ még nem emésztette meg a hitleri holokauszt sokkját, miközben Tibetben lángra lobbant egy újabb. Nehéz felfogni vagy kifejezni a pusztítás mértékét. Az invázió végigsöpört az országon, és azokat a tibetieket, akik a Dalai Láma mellett foglaltak állást, börtönbe zárták, és gyakran rendkívül brutális módon megkínozták vagy megölték. A lakosság egyötöde vagyis több mint egymillió tibeti vesztette életét. A hatezer kolostor közül csak néhány élte túl a pusztítást. A könyvtárakat felgyújtották, a művészi alkotásokat és képmásokat meggyalázták és lerombolták. Ebben az időben a Dalai Láma egy tibeti tanyán született fiatal fiú, Tendzin Gyamcó volt, aki a hódítók jelenléte ellenére képes volt befejezni szigorú tanulmányait. Később a tibetiek még tizenévesen hatalomra juttatták az ifjút, remélve, hogy képes lesz visszaszerezni az országot. Az ifjú Dalai Láma sokszor megpróbált tárgyalni a kínaiakkal. Végül a tibetiek rettegni kezdtek attól hogy a kínaiak tőrbe csalják és megölik szeretett vezetőjüket, ezért álruhában kimentették őt az országból. A hegyeken át Indiába vezető menekülés fölöttébb drámai volt.

  Indiában Őszentsége menedékjogot kapott és Dharamszalában megalapította a száműzetésben lévő kormányt. A Dalai Láma elmenekülését követõ években fokozódott a kínaiak kegyetlensége. Emiatt rengeteg tibeti követte Őszentsége példáját és elhagyta az országot. Köztük volt sok tiszteletre méltó jógi is. Annak a sötét korszaknak az emléke még évtizedekkel később is nagyon élénken él. Miután Őszentsége Indiába menekült, elkezdődött az osztályharc és a tisztogatás. Mindenkit meggyötörtek, akinek neve, rangja vagy vagyona volt. Megverték őket, kitépték a hajukat, és levágták a fülüket. Akkor azt gondoltam, ha a pokolról beszélünk, akkor ez itt most tényleg az. Akiknek nem volt sem rangja, sem neve, sem vagyona, azok kaptak valamennyi földet. Néhány évvel később a kínaiak egyszer csak felkapták a fejüket, és
megkérdezték, hogy honnan van nektek az a föld…biztos ti is az elnyomó osztályhoz tartoztatok…Nagy volt a fájdalom és a szenvedés.

  A jógit tanító jógi élő és töretlen hagyománya nélkül, a világi benyomások figyelemelterelésétől mentes, hosszú évek magányos elvonultsága nélkül, és főként az ősi tibeti civilizáció odaadó támogatása nélkül a jógik hagyománya szinte a kihalás szélére került. A jógik, akik valaha a világ legvisszavonultabb emberei voltak, most páratlan őszinteséggel lépnek elő, hogy megőrizhessék ezeréves örökségüket. Most köztünk élik életüket az utolsó tibeti jógi-mesterek. Hogy felfoghassuk, milyen érték forog kockán a jógi-mesterek eltűnésével, látnunk kell hogy egyedülálló kultúrájuk mivel járult hozzá az emberi fejlődéshez. Amíg a Nyugat leghaladóbb gondolkodóia természettudományokat fejlesztették, hogy javítsanak az emberiség “külső” állapotán,addig a jógik kifejlesztették a tudat tudományát, hogy javítsanak az emberiség “belső” állapotán. Az ő nemes céljuk a tudat érzelmi és erkölcsi felemelése volt, a gondolkodásformák átalakítása, a harag, a düh, a mohóság, a büszkeség és az irigység legyőzése által megváltoztatott cselekvésminták alkalmazása mely még a kényelmetlen testi állapotokat is képes legyőzni. A jógik által kifejlesztett módszereket csak most kezdik elfogadni és elismerni a nyugati agykutató és fiziológus tudósok.

  A jógik hagyományában életbevágóan fontos hogy a következõ nemzedéknek pontosan tovább tudják adni terjedelmes tanításaikat és féltve őrzött gyakorlataikat.Mindegyik renden belül nagy pontossággal feljegyezték a jógik részletes hagyományvonalát, a tanítványokat, valamint a test és tudat képzésére használt különféle módszereket. Minden hagyományvonalnak saját neve és saját szemlélete van. A drikung kagyü iskola, melynek gyökerei Naropához, Tibet első jógi-mesteréhez nyúlnak vissza, régóta híres magasan képzett jógijairól. A drikung kagyü iskola  folyamatosan fennáll anélkül, hogy bármilyen módon megszakadt vagy megváltozott volna.

Ez így van a vonal alapítójától kezdve a mai napig. Ha visszatekintünk, rengeteg nagyra becsült
és magas megvalósításra jutott jógi létezett, akiknek az áldása egyik mestertől adódik tovább a másikig, mind a mai napig.

2014. január 10., péntek

Himalájai Buddhizmus


   A rejtelmek ködébe bújt Tibet, a hegységek mögött rejtező Havasok Országa, több mint egy évezreden át ismeretlen volt a világ számára. Sok egzotikus mese született a Himalája által övezett hatalmas fennsík természetfölötti lakóiról és országukról, ahova az idegenek még erővel se igen tudtak behatolni. Távoli volt és megközelíthetetlen ezért roppant titokzatos mesék születtek róla a Nyugat képzeletében.

  Az első nyugati expedíció a 19. század végén jutott be a tiltott országba. Ők hozták el az elsõ képeket, amelyeket a külvilág láthatott és híradásaik csak fokozták a fantasztikum legendáját.
Úgy tűnik, a Nyugat hinni akart a szép ázsiai hegyek által védett, mitikus Shangri-la országában,
ahol az együttérzés és az erőszakmentesség uralkodik, az élet pedig mentes a küszködéstől és a viszályoktól. Tibet valósága ennél sokkal összetettebb és emberpróbálóbb. A világ legmagasabb fennsíkján az élet nagyon szélsőséges. A természet kincsei itt rendkívül zord körülményekkel párosultak. A legelső lakosok nomádok voltak akik lassan szoktak hozzá a nagy magasság szélsőségeihez.

  Nehéz körülmények között éltek, hiszen 4500 méter magasságban a Nap erős ragyogása szó szerint ki tudja szárítani a szemet, egy hirtelen jégeső pedig pillanatok alatt képes elpusztítani az évi termést vagy szétszórni a nyájat. Tibet korai történelme vad háborúkról szól, melyek a törzsek között vagy a behatolók ellen zajlottak. Az átlagéletkor rövid volt Az emberek számára a mulandóság és a szenvedés nagyon is nyilvánvaló jelenség volt. Nem nehéz megérteni, hogy a zord és változó körülmények között élő tibetiek miért fordultak befelé a béke és a maradandó értékek keresésekor. Az a király, aki végül nemzetté egyesítette őket a hitet is egységesíteni akarta.  Meghívta Indiából Padmaszambhavát, a karizmatikus mestert hogy elterjessze a buddhizmust az országban. A tibetiek sok békés és haragos istenségben hittek. Padmaszambhava legyőzte a régi, bönnek nevezett vallás vezetői által állított akadályokat, és a régi hitvilágot a buddhizmus tanításaiba, a Dharmába olvasztotta. Ahelyett, hogy elvetette volna a régi isteneket új szereposztással kinevezte őket a buddhista tanok védelmezőivé.

Az eredmény a páratlan himalájai buddhizmus lett.

  Bár a régi hit pompás szertartásai és ábrázolásai fennmaradtak a külsőségekben,
a tibetiek gondolkodásmódjába lassan beépült a buddhista tan. Átvették azt a buddhista szemléletet hogy az élet a halálok és újraszületések láncolata, körforgás, melyben az emberi születés értékes lehetõséget biztosít, hiszen az ember erkölcsi döntéseivel meg tudja határozni következő életbeli sorsát. Ez az újraszületés történhet az alsó létformákba, egy másik emberi testben vagy végül a Nirvánában a szabadság olyan állapotában, mely mentes a fizikai létezés szenvedéseitől. Ez a hit mélyen átalakította a tibetiek erkölcsi magatartását. Megtartották a régi társadalmi rendszert és az arisztokráciát, de az új hit jóindulattal hatotta át mindezt.

  Együttérzés és erőszakmentesség egymás és az idegenek felé is – ez volt az új hozzáállás. Később az lett kultúrájuk legfőbb jellemzője, hogy mennyire képesek beépíteni ezeket az elveket
a mindennapi életbe. A jobb újraszületést célzó érdemek gyűjtése, valamint a múltban elkövetett ártalmas tettek megtisztítása a napi szertartások részét képezte. A szent helyekre történő zarándoklatot sok ezer leborulás kísérte, mely a személyes “énről” való jelképes lemondásnak tekinthető. Imákat írtak hosszú kötelekre varrt kis zászlókra, amelyeket kifüggesztettek az otthonok és a templomok fölé, hogy a szél elvigye a világ minden zugába a lények megszabadulása érdekében megfogalmazott fohászokat. Az imák mormolását az imamalmok állandó forgatásával kísérték.

  A forgó imamalom a lények iránti jó szándék és szerető együttérzés kiáradását jelképezi.
Tibetben az élet szó szerint a hit körül forgott. A közösség támogatta a kolostorokat, hogy ott tanulmányozzák és gyakorolják a buddhista tanokat. A nagy kolostoregyetemek néha több ezer szerzetesnekés apácának adtak otthont. Emellett könyvnyomtatási központok voltak az egész tibeti társadalom számára és itt őrizték a régi szövegeket. A buddhizmus aszketikusabb iskoláival ellentétbenTibetben a végtelen megismerésének eszközeiként felkarolták a művészeteket és a különbözõ tudományágakat is. A kolostorokban tanítottak drámát, zenét, művészetet, csillagászatot, filozófiát és gyógyászatot is. A tibeti civilizáció csúcspontján több mint 6000 kolostor működött, és minden hatodik ember kolostori életmódot folytatott.