2014. január 11., szombat

Tibeti szerzetesek - Dharma

  A tanulmányok a lehető legkorábban kezdődtek el. A doktori címnek megfelelõ szint elnyerése legalább húsz évbe telt. A szerzetesek lettek a bölcsesség és a tudás őrzői a teljes tibeti társadalom számára. A nemzedékeket a tanítványság szála kötötte össze, vagyis az idősebb tanító, a láma továbbadta a tanokat a szerzeteseknek, akik azután maguk is elérték a lámaságot. Az új buddhista hit termelte ki a legizgalmasabb tibeti emberfajtát, a jógit.
A hindu jógik egy részével ellentétben, akik a közönség előtt csavargatják magukat a tibeti jógik megvalósítása a tudat szintjén történik, ami láthatatlan mások számára. A tibeti jógi lehetett szerzetes vagy világi ember is aki először elméletben tanulmányozta a buddhista tanokat, de aztán saját életében is meg akarta tapasztalni a hit ígéreteit, vagyis a megvilágosodásnak nevezett létállapotot. A törekvő jógi számára a megvilágosulás elérése a Nirvána üdvének földi megpillantását jelenti.

  Távoli barlangokban vagy kunyhókban végzett intenzív testi és szellemi gyakorlatok által megpróbáltak felülemelkedni a szamszára, vagy testi élet szenvedésein, hogy felfedezzék a tudat legtisztább természetét. Keresésük során a meditációs elvonulás akár évekig is eltarthatott. A nép századokon át a társadalom legmisztikusabb tagjaiként tisztelte ezeket a jógikat, és támogatta a megvilágosulásra törekvőket azáltal hogy élelmet, ruhát és anyagiakat adományoztak a kolostoroknak. A jógik pedig táplálták az emberek abbéli hitét hogy valóban elérhető a testi élet szenvedéseitől való megszabadulás. A századok során összemosódott a szellemi és a politikai vezetés. A tibetiek elindítottak egy új hagyományt amely felkutatta az emberek közé születő Együttérzés Buddhájának megtestesüléseit.

  Az egyik közülük Dalai Láma néven lett ismert, mely szó szerint “óceán-tanítót” jelent. Ez az illető bölcsességének mélységére és nagyságára utal. Később a Dalai Láma címet viselő újraszületések Tibet világi vezetőiként léptek a színre és a legendás Lhászai főváros fölé tornyosuló fenséges kolostor, a Potala lett a misztikus kormány jelképes székhelye.

  A tibetiek gyakorlatilag még a huszadik század elején is a modern világ által érintetlen módon éltek. A huszadik század során azonban egyre erősödött az embereket tépázó vihar fenyegető mennydörgése. Kínán végigsöpört a kommunista forradalom és ezzel együtt megjelent a tibeti földet elbitorolni vágyó érdek is. Mao Ce-tung ürügyként a régi tibetiek  és a hajdani kínai császárok közötti diplomáciai kapcsolatokat emlegetve Kínának követelte Tibetet, melyre sokkal inkább azért vetett szemet, mert stratégiai fontosságú gazdag természeti forrásokkal rendelkező ország ahol többek közt a nagy ázsiai folyók is erednek. 1949-ben Mao kijelentette, hogy Tibet vissza fog térni az “anyaországhoz” és megfogadta, hogy tíz éven belül 60 millió kínaival telepíti be a térséget. A tibeti emberek kőkorszaki életmódtól való felszabadításának álarca alatt a Kínai Népköztársaság hadserege elkezdte megszállni a falvakat és a kolostorokat.

  A területszerzés és a vallással való szembehelyezkedés által keltett feszültség rendkívül brutális hódítássá nőtte ki magát melynek célja a tibeti emberek és a tibeti életmód kínaira való lecserélése volt. A világ még nem emésztette meg a hitleri holokauszt sokkját, miközben Tibetben lángra lobbant egy újabb. Nehéz felfogni vagy kifejezni a pusztítás mértékét. Az invázió végigsöpört az országon, és azokat a tibetieket, akik a Dalai Láma mellett foglaltak állást, börtönbe zárták, és gyakran rendkívül brutális módon megkínozták vagy megölték. A lakosság egyötöde vagyis több mint egymillió tibeti vesztette életét. A hatezer kolostor közül csak néhány élte túl a pusztítást. A könyvtárakat felgyújtották, a művészi alkotásokat és képmásokat meggyalázták és lerombolták. Ebben az időben a Dalai Láma egy tibeti tanyán született fiatal fiú, Tendzin Gyamcó volt, aki a hódítók jelenléte ellenére képes volt befejezni szigorú tanulmányait. Később a tibetiek még tizenévesen hatalomra juttatták az ifjút, remélve, hogy képes lesz visszaszerezni az országot. Az ifjú Dalai Láma sokszor megpróbált tárgyalni a kínaiakkal. Végül a tibetiek rettegni kezdtek attól hogy a kínaiak tőrbe csalják és megölik szeretett vezetőjüket, ezért álruhában kimentették őt az országból. A hegyeken át Indiába vezető menekülés fölöttébb drámai volt.

  Indiában Őszentsége menedékjogot kapott és Dharamszalában megalapította a száműzetésben lévő kormányt. A Dalai Láma elmenekülését követõ években fokozódott a kínaiak kegyetlensége. Emiatt rengeteg tibeti követte Őszentsége példáját és elhagyta az országot. Köztük volt sok tiszteletre méltó jógi is. Annak a sötét korszaknak az emléke még évtizedekkel később is nagyon élénken él. Miután Őszentsége Indiába menekült, elkezdődött az osztályharc és a tisztogatás. Mindenkit meggyötörtek, akinek neve, rangja vagy vagyona volt. Megverték őket, kitépték a hajukat, és levágták a fülüket. Akkor azt gondoltam, ha a pokolról beszélünk, akkor ez itt most tényleg az. Akiknek nem volt sem rangja, sem neve, sem vagyona, azok kaptak valamennyi földet. Néhány évvel később a kínaiak egyszer csak felkapták a fejüket, és
megkérdezték, hogy honnan van nektek az a föld…biztos ti is az elnyomó osztályhoz tartoztatok…Nagy volt a fájdalom és a szenvedés.

  A jógit tanító jógi élő és töretlen hagyománya nélkül, a világi benyomások figyelemelterelésétől mentes, hosszú évek magányos elvonultsága nélkül, és főként az ősi tibeti civilizáció odaadó támogatása nélkül a jógik hagyománya szinte a kihalás szélére került. A jógik, akik valaha a világ legvisszavonultabb emberei voltak, most páratlan őszinteséggel lépnek elő, hogy megőrizhessék ezeréves örökségüket. Most köztünk élik életüket az utolsó tibeti jógi-mesterek. Hogy felfoghassuk, milyen érték forog kockán a jógi-mesterek eltűnésével, látnunk kell hogy egyedülálló kultúrájuk mivel járult hozzá az emberi fejlődéshez. Amíg a Nyugat leghaladóbb gondolkodóia természettudományokat fejlesztették, hogy javítsanak az emberiség “külső” állapotán,addig a jógik kifejlesztették a tudat tudományát, hogy javítsanak az emberiség “belső” állapotán. Az ő nemes céljuk a tudat érzelmi és erkölcsi felemelése volt, a gondolkodásformák átalakítása, a harag, a düh, a mohóság, a büszkeség és az irigység legyőzése által megváltoztatott cselekvésminták alkalmazása mely még a kényelmetlen testi állapotokat is képes legyőzni. A jógik által kifejlesztett módszereket csak most kezdik elfogadni és elismerni a nyugati agykutató és fiziológus tudósok.

  A jógik hagyományában életbevágóan fontos hogy a következõ nemzedéknek pontosan tovább tudják adni terjedelmes tanításaikat és féltve őrzött gyakorlataikat.Mindegyik renden belül nagy pontossággal feljegyezték a jógik részletes hagyományvonalát, a tanítványokat, valamint a test és tudat képzésére használt különféle módszereket. Minden hagyományvonalnak saját neve és saját szemlélete van. A drikung kagyü iskola, melynek gyökerei Naropához, Tibet első jógi-mesteréhez nyúlnak vissza, régóta híres magasan képzett jógijairól. A drikung kagyü iskola  folyamatosan fennáll anélkül, hogy bármilyen módon megszakadt vagy megváltozott volna.

Ez így van a vonal alapítójától kezdve a mai napig. Ha visszatekintünk, rengeteg nagyra becsült
és magas megvalósításra jutott jógi létezett, akiknek az áldása egyik mestertől adódik tovább a másikig, mind a mai napig.

2014. január 10., péntek

Himalájai Buddhizmus


   A rejtelmek ködébe bújt Tibet, a hegységek mögött rejtező Havasok Országa, több mint egy évezreden át ismeretlen volt a világ számára. Sok egzotikus mese született a Himalája által övezett hatalmas fennsík természetfölötti lakóiról és országukról, ahova az idegenek még erővel se igen tudtak behatolni. Távoli volt és megközelíthetetlen ezért roppant titokzatos mesék születtek róla a Nyugat képzeletében.

  Az első nyugati expedíció a 19. század végén jutott be a tiltott országba. Ők hozták el az elsõ képeket, amelyeket a külvilág láthatott és híradásaik csak fokozták a fantasztikum legendáját.
Úgy tűnik, a Nyugat hinni akart a szép ázsiai hegyek által védett, mitikus Shangri-la országában,
ahol az együttérzés és az erőszakmentesség uralkodik, az élet pedig mentes a küszködéstől és a viszályoktól. Tibet valósága ennél sokkal összetettebb és emberpróbálóbb. A világ legmagasabb fennsíkján az élet nagyon szélsőséges. A természet kincsei itt rendkívül zord körülményekkel párosultak. A legelső lakosok nomádok voltak akik lassan szoktak hozzá a nagy magasság szélsőségeihez.

  Nehéz körülmények között éltek, hiszen 4500 méter magasságban a Nap erős ragyogása szó szerint ki tudja szárítani a szemet, egy hirtelen jégeső pedig pillanatok alatt képes elpusztítani az évi termést vagy szétszórni a nyájat. Tibet korai történelme vad háborúkról szól, melyek a törzsek között vagy a behatolók ellen zajlottak. Az átlagéletkor rövid volt Az emberek számára a mulandóság és a szenvedés nagyon is nyilvánvaló jelenség volt. Nem nehéz megérteni, hogy a zord és változó körülmények között élő tibetiek miért fordultak befelé a béke és a maradandó értékek keresésekor. Az a király, aki végül nemzetté egyesítette őket a hitet is egységesíteni akarta.  Meghívta Indiából Padmaszambhavát, a karizmatikus mestert hogy elterjessze a buddhizmust az országban. A tibetiek sok békés és haragos istenségben hittek. Padmaszambhava legyőzte a régi, bönnek nevezett vallás vezetői által állított akadályokat, és a régi hitvilágot a buddhizmus tanításaiba, a Dharmába olvasztotta. Ahelyett, hogy elvetette volna a régi isteneket új szereposztással kinevezte őket a buddhista tanok védelmezőivé.

Az eredmény a páratlan himalájai buddhizmus lett.

  Bár a régi hit pompás szertartásai és ábrázolásai fennmaradtak a külsőségekben,
a tibetiek gondolkodásmódjába lassan beépült a buddhista tan. Átvették azt a buddhista szemléletet hogy az élet a halálok és újraszületések láncolata, körforgás, melyben az emberi születés értékes lehetõséget biztosít, hiszen az ember erkölcsi döntéseivel meg tudja határozni következő életbeli sorsát. Ez az újraszületés történhet az alsó létformákba, egy másik emberi testben vagy végül a Nirvánában a szabadság olyan állapotában, mely mentes a fizikai létezés szenvedéseitől. Ez a hit mélyen átalakította a tibetiek erkölcsi magatartását. Megtartották a régi társadalmi rendszert és az arisztokráciát, de az új hit jóindulattal hatotta át mindezt.

  Együttérzés és erőszakmentesség egymás és az idegenek felé is – ez volt az új hozzáállás. Később az lett kultúrájuk legfőbb jellemzője, hogy mennyire képesek beépíteni ezeket az elveket
a mindennapi életbe. A jobb újraszületést célzó érdemek gyűjtése, valamint a múltban elkövetett ártalmas tettek megtisztítása a napi szertartások részét képezte. A szent helyekre történő zarándoklatot sok ezer leborulás kísérte, mely a személyes “énről” való jelképes lemondásnak tekinthető. Imákat írtak hosszú kötelekre varrt kis zászlókra, amelyeket kifüggesztettek az otthonok és a templomok fölé, hogy a szél elvigye a világ minden zugába a lények megszabadulása érdekében megfogalmazott fohászokat. Az imák mormolását az imamalmok állandó forgatásával kísérték.

  A forgó imamalom a lények iránti jó szándék és szerető együttérzés kiáradását jelképezi.
Tibetben az élet szó szerint a hit körül forgott. A közösség támogatta a kolostorokat, hogy ott tanulmányozzák és gyakorolják a buddhista tanokat. A nagy kolostoregyetemek néha több ezer szerzetesnekés apácának adtak otthont. Emellett könyvnyomtatási központok voltak az egész tibeti társadalom számára és itt őrizték a régi szövegeket. A buddhizmus aszketikusabb iskoláival ellentétbenTibetben a végtelen megismerésének eszközeiként felkarolták a művészeteket és a különbözõ tudományágakat is. A kolostorokban tanítottak drámát, zenét, művészetet, csillagászatot, filozófiát és gyógyászatot is. A tibeti civilizáció csúcspontján több mint 6000 kolostor működött, és minden hatodik ember kolostori életmódot folytatott.


 Kapcsolódó Cikk


 Buddhapest: Három Ékkő: Buddha, Dharma, Szangha


 A Három Ékkő, amit még Három Kincsnek, Három Menedéknek is szoktak nevezni, (szanszkrit nyelven: triratna, páliul: tiratana), olyan három dolgot jelent, amit a buddhisták menedékként fogadnak el

Forrás: http://buddhapest.hu/2013/04/harom-ekko.html




A karma beteljesedése, a vágy mint a szenvedések forrása.

  Az emberi szenvedés legfőbb oka a vágy, a vágyakozás valaki, valamilyen anyagi javak, áhított állapot után. Itt, ebben a földi életben az egyetlen és legcélravezetőbb út a karma kerekéből való
kiszabaduláshoz a Buddhista ösvény, ami alázattal, együttérzéssel, közömbösséggel a boldog és boldogtalan állapotokkal szemben meghozhat egy olyan állapotot ami segíthet kiszabadulni a folyamatos újjászületések sorozatából.


  Jelenlegi életünkben sokat tehetünk annak érdekében hogy következő életünkben jelenlegi életünk tetteinek pozítív gyümölcseit élvezzük, ha mégis új testet keresünk magunknak a bardóban való kalandozásunk után. A bardó a halál utáni állapot ahová minden lélek kerül miután meghal, és annak függvényében hogy ott képes-e a lélek a tiszta isteni fényt követni, felismerni és ezáltal a Nirvánát elérni vagy sem újra testet ölt vagy a Nirvánában marad. De erről és a tibeti halottaskönyvről majd később.
 

  Mielőtt jó keresztény lévén elítélnéd ezeket a buddhista nézeteket és hitvilágot gondolj bele hogy nagyon sok a közös a Jézusi tanítás és Buddha tanításai között. A könyörület, az önfeláldozás, Istenben való hit. Valamennyien az Isteni Lény megnyilvánulásai vagyunk. Ami különbözik a két hitvilág között, a legnagyobb differencia az hogy a keresztény hitben (is) azt tanultuk hogy a halál után a lélek elbíráltatik, és jó vagy rossz tettei alapján a mennybe avagy a pokolba kerül ahol szörnyű kínoknak lesz kitéve.
  

A Buddhista hit azt állítja hogy többszörösen újraszületünk, annak következtében hogy mit kell megtanulnunk bizonyos negatív cselekedetek eredményeképpen, akár ember, állat, növény vagy szellem formájában egy másik világban. Itt a büntetés a rossz karmaA buddhista hit pontos, érthető és logikus magyarázattal szolgál olyan helyzetekre, életutakra amire a keresztény hit jobbára csak annyit tud mondani hogy ez Isten akarata, Isten útjai kifürkészhetetlenek.
 

  Konkrét példaként vegyünk egy olyan gyermeket aki betegen születik, egész további életében többnyire valamilyen betegséggel küzd, felnőttként soha senkinek nem árt, hívő ember, hiszi Istent, és a tízparancsolat betartásával él. Mit vétett ez az ember amiért szenvednie kell a betegségtől és nehézségektől születése óta? Keresztény szemszögből Isten akarta ezt így de hogy mi az oka azt minden pap, lekész, prédikátor másként interpretálhatja. A lényeg az hogy Isten akarata érvényesült, ami igaz is.
  De mi az oka?
  

   A Buddhizmusban úgy hisszük az elmúlt életben elkövetett bűnök, mások bántása, megnyomorítása, kihasználása és bármi úton való bántása vezetett egy ilyen születéshez, úgy nevezzük ezt hogy a karma beérése. Természetesen ha a lélek pozítív tettekkel teli életet élt volna akkor egy pozítív, egészséges testtel való születéshez juthatott volna, ahol élvezhette volna  jó cselekedetei eredményét ami a megvilágosodás eléréséhez vezet ami jó alap arra hogy a lélek ezután rövid úton elérhesse a Nirvánát, és megszabaduljon örökre a születés és halál körforgásából. 
A vegetáriánus életmódot is azért gyakorolják oly sokan akik Buddha ösvényét követik mert más élőlények megölése azért hogy megegyük őket negatív karmát eredményez, hiszen ez nekik óriási fájdalmat jelent, ők is szeretnek élni. Következésképpen ami nekik rossz, és ha mi tehetünk róla akkor a karma gondoskodik arról hogy nekünk is rossz legyen.

  Ha nincs vágy akkor nincs szenvedés sem. Természetesen itt a lelkiekre gondolok. Ha nincsenek kísértések a vágyakkal kapcsolatban sokkal könnyebb lemondani dolgokról. A megvilágosodás reményében ez nem nagy áldozat.