2014. január 10., péntek

Himalájai Buddhizmus


   A rejtelmek ködébe bújt Tibet, a hegységek mögött rejtező Havasok Országa, több mint egy évezreden át ismeretlen volt a világ számára. Sok egzotikus mese született a Himalája által övezett hatalmas fennsík természetfölötti lakóiról és országukról, ahova az idegenek még erővel se igen tudtak behatolni. Távoli volt és megközelíthetetlen ezért roppant titokzatos mesék születtek róla a Nyugat képzeletében.

  Az első nyugati expedíció a 19. század végén jutott be a tiltott országba. Ők hozták el az elsõ képeket, amelyeket a külvilág láthatott és híradásaik csak fokozták a fantasztikum legendáját.
Úgy tűnik, a Nyugat hinni akart a szép ázsiai hegyek által védett, mitikus Shangri-la országában,
ahol az együttérzés és az erőszakmentesség uralkodik, az élet pedig mentes a küszködéstől és a viszályoktól. Tibet valósága ennél sokkal összetettebb és emberpróbálóbb. A világ legmagasabb fennsíkján az élet nagyon szélsőséges. A természet kincsei itt rendkívül zord körülményekkel párosultak. A legelső lakosok nomádok voltak akik lassan szoktak hozzá a nagy magasság szélsőségeihez.

  Nehéz körülmények között éltek, hiszen 4500 méter magasságban a Nap erős ragyogása szó szerint ki tudja szárítani a szemet, egy hirtelen jégeső pedig pillanatok alatt képes elpusztítani az évi termést vagy szétszórni a nyájat. Tibet korai történelme vad háborúkról szól, melyek a törzsek között vagy a behatolók ellen zajlottak. Az átlagéletkor rövid volt Az emberek számára a mulandóság és a szenvedés nagyon is nyilvánvaló jelenség volt. Nem nehéz megérteni, hogy a zord és változó körülmények között élő tibetiek miért fordultak befelé a béke és a maradandó értékek keresésekor. Az a király, aki végül nemzetté egyesítette őket a hitet is egységesíteni akarta.  Meghívta Indiából Padmaszambhavát, a karizmatikus mestert hogy elterjessze a buddhizmust az országban. A tibetiek sok békés és haragos istenségben hittek. Padmaszambhava legyőzte a régi, bönnek nevezett vallás vezetői által állított akadályokat, és a régi hitvilágot a buddhizmus tanításaiba, a Dharmába olvasztotta. Ahelyett, hogy elvetette volna a régi isteneket új szereposztással kinevezte őket a buddhista tanok védelmezőivé.

Az eredmény a páratlan himalájai buddhizmus lett.

  Bár a régi hit pompás szertartásai és ábrázolásai fennmaradtak a külsőségekben,
a tibetiek gondolkodásmódjába lassan beépült a buddhista tan. Átvették azt a buddhista szemléletet hogy az élet a halálok és újraszületések láncolata, körforgás, melyben az emberi születés értékes lehetõséget biztosít, hiszen az ember erkölcsi döntéseivel meg tudja határozni következő életbeli sorsát. Ez az újraszületés történhet az alsó létformákba, egy másik emberi testben vagy végül a Nirvánában a szabadság olyan állapotában, mely mentes a fizikai létezés szenvedéseitől. Ez a hit mélyen átalakította a tibetiek erkölcsi magatartását. Megtartották a régi társadalmi rendszert és az arisztokráciát, de az új hit jóindulattal hatotta át mindezt.

  Együttérzés és erőszakmentesség egymás és az idegenek felé is – ez volt az új hozzáállás. Később az lett kultúrájuk legfőbb jellemzője, hogy mennyire képesek beépíteni ezeket az elveket
a mindennapi életbe. A jobb újraszületést célzó érdemek gyűjtése, valamint a múltban elkövetett ártalmas tettek megtisztítása a napi szertartások részét képezte. A szent helyekre történő zarándoklatot sok ezer leborulás kísérte, mely a személyes “énről” való jelképes lemondásnak tekinthető. Imákat írtak hosszú kötelekre varrt kis zászlókra, amelyeket kifüggesztettek az otthonok és a templomok fölé, hogy a szél elvigye a világ minden zugába a lények megszabadulása érdekében megfogalmazott fohászokat. Az imák mormolását az imamalmok állandó forgatásával kísérték.

  A forgó imamalom a lények iránti jó szándék és szerető együttérzés kiáradását jelképezi.
Tibetben az élet szó szerint a hit körül forgott. A közösség támogatta a kolostorokat, hogy ott tanulmányozzák és gyakorolják a buddhista tanokat. A nagy kolostoregyetemek néha több ezer szerzetesnekés apácának adtak otthont. Emellett könyvnyomtatási központok voltak az egész tibeti társadalom számára és itt őrizték a régi szövegeket. A buddhizmus aszketikusabb iskoláival ellentétbenTibetben a végtelen megismerésének eszközeiként felkarolták a művészeteket és a különbözõ tudományágakat is. A kolostorokban tanítottak drámát, zenét, művészetet, csillagászatot, filozófiát és gyógyászatot is. A tibeti civilizáció csúcspontján több mint 6000 kolostor működött, és minden hatodik ember kolostori életmódot folytatott.


 Kapcsolódó Cikk


 Buddhapest: Három Ékkő: Buddha, Dharma, Szangha


 A Három Ékkő, amit még Három Kincsnek, Három Menedéknek is szoktak nevezni, (szanszkrit nyelven: triratna, páliul: tiratana), olyan három dolgot jelent, amit a buddhisták menedékként fogadnak el

Forrás: http://buddhapest.hu/2013/04/harom-ekko.html




Nincsenek megjegyzések: