2014. január 13., hétfő

A Tibeti Halottaskönyv - A halál, mint életmód

  A halál elől nincs menekvés: bármely percben, figyelmeztetés nélkül itt lehet. Nyugati világunkban már nem közismertek a halállal és a haldoklással kapcsolatos tanítások, a Himalája hegyei közt fennmaradt buddhista kultúrában azonban mindmáig az élet szerves részét képezik. A valaha Nyugat-Tibethez tartozó ladaki királyság, amelyet ma az indiai kormány igazgat, 3700 méter magasan fekszik a tengerszint felett, Kína és Pakisztán határán. Kényes stratégiai helyzete miatt 1974-ig nem léphettek be ide külföldiek. Ennek köszönhető, hogy a ladaki kultúra mindmáig viszonylag sértetlen maradt. Az új év kezdetén Ladak népe a fővárosba, Lehbe zarándokol, hogy leborulásokkal tisztelegjen a Buddha, tanítása, és híveinek közössége előtt. Ezzel az ősi gyakorlattal azért imádkoznak, hogy a világ összes szenvedő lénye tartós békességhez jusson. A tanítás szerint a buddhaság nem más, mint a tudat alaptermészete: változatlan éberség, amely mindenki szívében ott lakozik. Ami az életben a legfontosabb, túl van a születésen és a halálon; ám ha az ember megszületik,elkerülhetetlenül eléri a betegség, az öregség és a halál. A halálhoz vezető életutunk a minden élőlény iránt érzett részvéten alapszik: a reinkarnációba vetett hitben is ez a részvét jut kifejezésre.

  A buddhizmust 1300 évvel ezelőtt Padmaszambhava, a nagy indiai szent terjesztette el a Himalájában. Ő írta a Tibeti Halottaskönyvet is, amely a haldoklók útikalauza, és a haldoklás folyamatát természetes átmenetként írja le. A szöveg elmondja, hogy ha az ember szembesül a halállal járó testi és lelki fájdalmakkal, kapcsolatba léphet alapvető természetével, és megszabadulhat a félelemtől és a szenvedéstől.

Tibetben a halottnak 49 napon át minden nap felolvasnak egy részletet a Bardó Thödolból, a Tibeti Halottaskönyvből. E szöveg szerint a halott lelke vagy tudata legfeljebb ennyi ideig vándorol. Mivel eközben mindvégig jól hall, a felolvasás utat mutathat, és bátorságot önthet belé. A szöveg felolvasását a holttest mellett kezdik el. Mint minden tibeti könyvet, a Bardó Thödolt is gondosan becsomagolva tartják: a kézzel vésett fadúcokkal nyomtatott, egymástól különálló lapokat két fatábla közé szorítják.

"Ó, nemesi sarj!

Elérkezett ím az az idő, amit úgy hívnak: a halál órája.
Minden élőlény érdekében ismerd föl most az előtted
felvirradó tiszta fényt!

Ez a mérhetetlen tündöklés maga a megvilágosodás:
saját tudatod lényege ez, a természetes tudat,
melyet ha észreveszel, most azonnal megszabadulsz."


A Halottaskönyv leírja, ahogy a halálban a tudat hirtelen elszakad a mindennapi élet valamennyi összetevőjétől, és közvetlenül, sugárzó tiszta fény formájában éli meg felszabadulását. Az élet és a halál, a Bardó Thödol szerint, egyformán bizonytalan, átmeneti állapotok sorozata. Ha a halál bardóiban a tudat nem ismeri fel saját tündöklő természetét, egyre inkább megszilárdul, és végül új életformát ölt.

"Ó, nemesi sarj!

Elérkezett ím az idő, hogy új utat keress! Nem te vagy az egyetlen,
aki elhagyja ezt a világot: akik te előtted érkeztek,
azoknak is mind el kellett menniük.

Neked sincs itt maradásod. Gondolkozz ekképp:
Nem csüggeszkedek többé ezen a testen, ezen a világon.
Most továbbmegyek, nem fordulok vissza soha többet.

Semmitől sem félek, sohase rettegek.
Bármit is tapasztaljak, felismerem,
hogy a saját tudatom kivetülése az."


  A tibeti buddhista hagyomány különleges módszere, a pówa, arra szolgál, hogy a halálkor az ember könnyen felszámolhassa a testéhez való kötődést. Ezek sajátos vizualizációs gyakorlatok melyek során először is elképzelik  Amitájuszt, a Mérhetetlen Fény Buddháját a fej felett. A tudatosság ezután felszáll a test alsó feléből, a középső csatornán át a fej tetejére, majd beleolvad a fénybe. Így azonnal a Tiszta Fény birodalmába lehet jutni, és a bardó viszontagságai nem érintenek.

"Ó, nemesi sarj!

Meghaltál…e világ fénye most
tovatűnt szemed elől,

s a következő világé
még nem jelent meg.

Tested most semmit sem érez:
ez a halál, engedd el magad!"


  A Tibeti Halottaskönyv leírása szerint a haldoklás és a halál utáni állapot állandóan választási lehetőségeket kínál. Vagy belekövesedünk kötődéseinkbe és félelmeinkbe, vagy felismerjük valódi természetünk szabadságát. A Tibeti Halottaskönyv arra tanít minket, hogy ez a lehetőség életünk minden percében nyitva áll. Ebben a húsból, vérből és csontból való, nehéz anyagi testben bennlakozik a tudatosság fényből való teste.

"Változz ezzé a fénytestté, hogy egyszerűen beleolvadhass majd a fénybe! A szilárd test hátramarad, te pedig ezzé a tiszta fénnyé változol át, amely a szívedbe olvad, amely minden lélegzeteddel a szívedbe olvad. Mindig úgy lélegezz ki, mintha utoljára tennéd! Érezd a teret, ahogy egyre tágul. Te pedig a térbe tágulsz bele: nincs mibe kapaszkodnod. Lépj túl a testen, lépj túl az elmén, szabadon lebegj a térben, teljes biztonságban; hagyd, hogy minden gondolat vissza, a szívedbe enyésszen, szárnyalj szabadon!"

Őszentsége, a XIV. Dalai Láma szavai:

  "A halál nehéz dolog, de ha az ember tudja, hogy egyszer úgyis szembe kell néznie ezzel a rettenetes ténnyel, és idejében felkészül rá, akkor a halál nem éri felkészületlenül, és könnyebben tudja kezelni majd. Tudom már, hogy nincs mitől félnem. Ha az ember eljut addig a pontig, akkor nyugodtan néz szembe a halállal, mert az is csak egy dolog, mint bármi más. Néha kicsit izgulok, amikor a halálra gondolok, mivel a napi imáimban sok szó van a haldoklás, a köztes lét és az újraszületés folyamatáról. Így amikor erre gondolok, sokszor elfog az izgalom, hogy vajon képes leszek-e abban a pillanatban hasznosítani a megtanultakat."

A buddhizmus már sok helyről kihalt, ahol korábban létezett. Ám azokban az országokban, ahol még ma is gyakorolják, útmutatást és erőt ad az embereknek, kifejezésre juttatva
az emberi faj boldogulására irányuló törekvéseinket.

Nincsenek megjegyzések: